Pukkanásig megtelt a Bujtosi Szabadidő Csarnok, még a lépcsőkön sem lehetett szabad helyet találni.

FOTÓGALÉRIA

Már a szombati edzéseken is fergeteges hangulat uralkodott a nézőtéren, de a vasárnapi futamok ezen is túltettek. Honfitársaink közül a 250-es MotoCross bajnok Grillmayer Gábor, a 125-ös bajnok Borka János, Dézci Balázs, Paitz Miklós, Lajos Gyula, Sándor József, Farkas Márk, Kuncz Attila és Laukó Mihály, illetve további 13 külföldi krosszos gondoskodott a megfelelő hangulatról.

A szokásos fából épített, asztalokkal tűzdelt pályán a versenyzők a salakmotorosok által is használt puha gumival indulnak, amin a bütykökön apró mintázat található (volt, aki kisbicskával segített rá). A versenyen az időrend pontos betartása elengedhetetlen, hiszen a gumikat, az aszfaltos versenyeken hasonlóan, gumimelegítő (vagy hősugárzó!) segíségével tartják a megfelelő hőfokon.

Az előfutamokból Borka, Déczi, Bohuslav, Grillmayer, Litvinovs, a két Schmidinger, Paitz, Alexadrovich és Lajos jutottak az amerikai típusú döntöbe, aminek a következő a lényege: először két 5 körös futamot rendeznek, ahol mindkétszer az utolsó kettő esik ki, végül a talpon maradt hat versenyző között dől el a végeredmény.

A finálé - ahová Grillmayer sajnos nem jutott be egy defekt miatt - rendkívüli volt, hiszen az egész csarnok Borka győzelméért áhítozott. A bajnok az elején némi hátrányba került, de a végére sikerült felzárkóznia a lett Agris Litvinovsra, és csak kevésen múlott győzelme, ám az összesítésben így is megszerezte az elsőséget.

A hangulat a díjkiosztó után sem hagyott alább, hiszen a versenyzők egy szál pólóban őrültködtek a pályán, és gumiégetéssel hergelték a tömeget. A nap végén jól megérdemelten betértünk a helyi mekdóba, majd hazafelé vettük az irányt, és megfogadtuk: legközelebb gázálarcot is hozunk magunkkal.

Összesített eredmény

1. #1 BORKA János Kawasaki Motorsport Kawasaki 25 22 | 47

2. #10 Agris LITVINOVS Lettország Yamaha 20 25 | 45

3. #5 Bohuslav SVATOS Csehország Honda 22 18 | 40

4. #9 DÉCZI Balázs Nyári Pál MSE Yamaha 16 20 | 36

5. #11 Martins ALEXANDROVICH Lettország Honda 15 16 | 31

6. #2 GRILLMAYER Gábor Kawasaki Motorsport Kawasaki 18 13 | 31

7. #48 Andreas SCHMIDINGER Ausztria Honda 14 12 | 26

8. #22 Günter SCHMIDINGER Ausztria Honda 11 11 | 22

9. #112 Hanson SCHRUF Ausztria Yamaha 0 15 | 15

10. #12 Raivo FREIBERGS Lettország Yamaha 0 14 | 14

11. #4 PAITZ Miklós Kóka KSK Honda 13 0 | 13

12. #19 LAJOS Gyula motor revü SE Suzuki 12 0 | 12

Kapcsolódó anyagok:

TeremCross videó

TeremCross Debrecen