Gyutai Adriánnak köszönhetően magyar bajnoki címnek örülhettek a gyorsasági motoros szakágban, Borsay Szabolcs megnyerte a 2013. évi Motul Dragbike Kupát, míg Radák „Radír” János négy keréken bizonyított. Miklósy Tamás, a csapat tulajdonosa szerint még sikeresebbek is lehettek volna, ha a technikai gondok elkerülték volna versenyzőit.

tomracing

- Az első három évben kizárólag a gyorsasági motorsportban volt jelen a csapat, míg 2013-ban a drag és a drift is felkerült az „étlapra”. Az elért eredmények alapján megérte az újabb szakágak felé való terjeszkedés?

- Miklósy Tamás: A csapatunk fő irányvonalát, a korábbiakkal megegyezően, ebben az évben is a gyorsasági motoros szakág adta, de emellett belekóstoltunk a drag és a drift világába. Mindezt azért tudtuk megtenni, mert az aktív versenyzést a Tomracing érdekében egyre inkább hátrahagyó Biel Richárd az idei évtől kezdve egyre nagyobb szerepet vállalt a csapat koordinálásában. Évről évre haladunk előre a megkezdett úton, ami olykor nem a legkönnyebb, de roppant pozitív. Gazdaságilag ugyan nem érte meg az idei szezon, de ebbe rövid távon nem is érdemes belevágni. És mi nem is rövid távon gondolkodunk.

- Az év elején merész célt kitűzve, Juhász Dáviddal karöltve akartak indulni a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es kategóriájában, amit azonban nem sikerült megvalósítaniuk, ráadásul a fiatal versenyzővel közös megegyezés után a szakítás mellett döntöttek. Gyutai Adrián személyében azonban egy remek pilótával bővült a Tomracing Motorsport Team. Utóbbi képes volt pótolni a távozó Dávidot?

- Miklósy Tamás: Mindenképpen le szeretném szögezni, hogy Adrián nem Dávid helyére érkezett, hiszen az év elején egy rövid ideig még csapattársaknak is mondhatták magukat. Dávid távozásával a csapat elvárásai egyértelműen megnőttek Adriánnal szemben, akinek ráadásul azt is be kellett bizonyítania, hogy a 125-ös sikereit követően helyt tud állni új kategóriájában, a Superstock 600-ban. Adrián ezt nemcsak bebizonyította, hanem bőven felül is múlta. Az Alpok-Adria Bajnokságban, amely Közép-, és Kelet-Európa legnívósabb pontvadászata, a második helyen végzett, ezzel egyedüli magyarként kivívta az Albacetében megrendezett gyorsasági motoros Európa-bajnokságon való részvételt, ahol végül pontszerzőként zárt. És akkor még meg sem említettem a fölényesen megnyert magyar bajnokságot. Év elején magam sem számítottam ilyen teljesítményre, ugyanakkor büszkeséggel tölt el, hogy mindezt nálunk érte el.

tomracing

- A szezonnak azonban voltak mélypontjai is…

- Miklósy Tamás: Ez így van. Az ember reméli, hogy elkerüli őt a baj, de idén ez nekünk nem jött össze. Kurucz Ferenc Hungaroringen elszenvedett combcsonttörése mindannyiunkat megviselt. Sajnos a tőle várt dobogós eredmények emiatt elmaradtak, ráadásul az év végén sem sikerült visszatérnie, ami a visszaszokás miatt fontos lett volna. Radák „Radír” János folyamatos pechsorozata sem tartozott az idei év legjobb pillanatai közé, ahogyan Borsay Szabolcsnak is meg kellett olykor-olykor birkóznia a technika ördögével. De nem szeretnék panaszkodni, mert jóból is jutott bőven.

- Ez így van, hiszen az előbb említett két „újonc”, Radák „Radír” János és Borsay Szabolcs miatt sem kellett szégyenkeznie…

- Miklósy Tamás: Nem hogy szégyenkeznünk nem kellett, hanem egyenesen büszkék lehettünk rájuk. Több szerencsével Szabolcs nemzetközi mezőnyben is bizonyíthatott volna, illetve Radír immáron kétszeres magyar bajnok lehetne. Szabolcs egyértelműen a legjobbnak bizonyult a Motul Dragbike Kupában, míg Radír szinte az egész szezont bérelt autóval végigversenyezve is második lett a magyar bajnokságban. Biztos vagyok azonban abban, hogy megfelelő technikai feltételek és egy kis szerencse mellett a legjobbak lennének kategóriájukban, amit reményeink szerint 2014-ben, a Tomracing tagjaként be is fognak bizonyítani. Szabolcs ráadásul új motorral vághat majd neki a következő szezonnak.

tomracing

- A régiek közül Kurucz Ferencről már ejtettünk pár szót, ugyanakkor Dér Zoltán és Csutak Péter teljesítményéről még nem beszélt. Ők mivel járultak hozzá a csapat sikeres évéhez?

- Miklósy Tamás: Dér Zoltán az év elején egy versenyhétvége erejéig a Superbike-ban próbált szerencsét, ám beláttuk, neki inkább a Superstock 1000-ben lehet esélye a jó eredményre. Visszatért tehát ebbe a kategóriába, és döntésünk helyességét mi sem bizonyítja jobban, hogy a magyar bajnokságban végül a 4. helyen végzett. Szerencsére őt elkerülték a technikai problémák, nem úgy, mint Csutak Pétert, aki nem is tudta befejezni a szezont. A remélt fejlődése emiatt elmaradt, ám jövőre ismét belevágunk, a lehetőséget megkapja a csapattól. Ferivel kapcsolatban pedig nem tudok jelenleg mit mondani, hiszen az egészségi állapota, valamint a munkája fogja eldönteni, a versenypályán marad-e. Mert abban nincs kétségem, ha folytatja, azt nálunk teszi. És azt se hallgassuk el, hogy a csapatvezetésben egyre nagyobb szerepet kapó Biel Richárd idei négy versenyéből háromszor a dobogón végzett.

tomracing

- Az idén még találkozhatunk valahol a Tomracing Motorsport Team versenyzőivel?

- Miklósy Tamás: Péntektől vasárnapig rendezik a Hungexpo területén az Autó + Motor + Sport Expót, amelyen csapatunk is tiszteletét teszi. Gyutai Adriánnal és motorjával a Hungaroring Sport Zrt. standjánál találkozhatnak a technikai sportok kedvelői, míg csapatunk többi versenyzője a Tomracing Motorsport Team standjánál várja a kiállításra kilátogatókat. Ugyanakkor a csapatnak lesz még egy évzáró bulija, valamint természetesen részt veszünk a MAMS Gyorsasági Szakága által szervezett díjátadón is.