· 2017. november 29. 4

Torrot Velocipedo

Minek autó, ha van Velocipedo?

Nincs gond a dugókkal, nem érinti a parkolás nyűgje, sőt a behajtási tilalom és a szmogriadó is hidegen hagyja. Ez lenne a tökéletes városi jármű?
Egyre több motoroscég próbálja bővíteni vevőkörét, és megszólítani az autóvezetőket, okos alternatívát kínálva a belvárosi közlekedésre igencsak kényelmes, de sokszor nem túl praktikus kocsik helyett.
A 150 kilométeres hatótáv nem éppen kiemelkedő, az viszont már annál különlegesebb, hogy a Velocipedo már alkalmas a járművek közötti kommunikációra, ezzel is elősegítve a balesetek elkerülését
A nemrég leleplezett, részben zárt karosszériájú, ezért bukósisak nélkül is vezethető Torrot Velocipedo is ilyen: formája az egykori BMW C1 kabinos robogóéra emlékeztet, ám fontos különbség, hogy a Torrot elöl két keréken fut, hogy a stabilitás miatt aggódó sofőrök is nyugodtan nyeregbe pattanhassanak. Szélvédője és karosszériája hatékonyan véd az esőtől, illetve a széltől, a mozgatásáért felelő villanymotor pedig garancia arra, hogy az Európában egyre gyakoribb környezetvédelmi korlátozások dacára is bármikor, bárhol közlekedhetünk vele. A gyártó elmondása szerint akár 8 kWh-s akksicsomag is rendelhető a Velocipedóhoz, melynek feltöltése legalább három és fél órát vesz igénybe, cserébe viszont 13,5 lóerő repíti a karcsú járgányt, mely hozzávetőleg hat másodperc alatt gyorsul fel 50 km/órára.