Egy motorostalálkozón már nem a "nyugati motor", hanem az új motor keltett feltűnést, gyorsulni még a lakihegyi torony mellé jártunk, és szépen lassan elkezdték kiszorítani az MZ-ket meg a Pancsikat az egyre nagyobb és erősebb távol-keleti vasak. Itthon is izgalmas időszak volt a kilencvenes évek, hát még a nagyvilágban, ahol máig keresett típusok születtek, lenyűgöző formákkal.

Suzuki RF 900 R
Nem éppen pehelysúlyúak, ha hajtják őket, bizony iszákossá is válnak, mégis keresik őket: a ZRX sorozat tagjai kedveltek a használtmotorok között, így a szép állapotú 1200-esekért millió feletti összeget is kérhetnek

Mutatós sornégyes blokkjával, az 1052 köbcentiből kinyert 106 lóerővel és a hetvenes éveket idéző hosszú, szögletes üzemanyagtartállyal lépett színre 1996 végén a Kawasaki nagyágyúja, a ZRX1100. A 98 Nm-es forgatónyomatékkal büszkélkedő vas öt szezonon keresztül díszelgett a kínálatban, majd a még formásabb és erősebb 1200-as utód váltotta le 2001-ben. A pályázók is egy vadonatúj modellnek örülhettek ez időtájt, mégpedig a ZXR750-et búcsúztató ZX-7R-nek. A karakteres "pofájú" gép ismerős volt a rajongóknak a versenypályákról, s ez jó alapnak bizonyult a piaci sikerhez, ezért az Egyesült Államok után Európában és a távol-keleten is ezen a néven futotta 2003-ig tartó karrierjét a modell. A Tokico fékekkel és 38 mm torokátmérőjű karburátorokkal felszerelt masina éppen napjainkban kezd keresetté válni, az öreg sportmotor titulust levetkőzve a kevés gyári állapotú példányért immáron akár egymillió forint feletti összeget is elkérhetnek.

yamaha xjr1200
A sportosabb elődöket idéző sárga-fekete-fehér fényezéssel is elérhető volt a Yamaha dundi csupaszmotorja, az XJR1200

Nem maradt kihívó nélkül a ZRX-széria, ugyanis a Yamahánál is felbukkant egy túlméretes csupaszmotor, hengerűrtartalom terén még a zöldekre is rálicitálva, az XJR1200 képében. A négyszázas, belpiacos variáns sikerén felbuzdulva egy évvel később - egészen pontosan 1995-ben - dobták piacra az 1188 köbcentis, 98 lovas gépet, s a klasszikus megjelenésű négyhengeres egészen 1999-ig trónolt a hangvillás csupaszmotorok trónján, majd az R1-es fékjeit öröklő, s a mai napig gyártott (!) 1251 köbcentis verzió követte őt a sorban 1999-től.

Yamaha szr660
Az SZR660 159 kilós tömege az endurókkal vetekszik, egyhengeres blokkjának így nem kell túl sok súlyt cipelnie. Formás, filigrán gép, ennek ellenére csak nagyritkán bukkan fel a hirdetésekben

De nem csak az izmos meztelen motor keltett feltűnést akkoriban, hiszen olyan rendhagyó vasakkal ajándékoztak meg minket a Yamaha tervezői, mint a Supermono kategóriát erősítő SZR660 és a mára szinte teljesen letűnt kéthengeres TRX850.

Yamaha TRX850
A kecses kéthengeres 270 fokos gyújtási sorrendjével a V2-eseket idézte. Ma már sajnos csak egy-egy eladó példány található belőle

Talán a Honda háza táján történt a legtöbb változás a kilencvenes években, és a forradalmi újdonságok többsége egyetlen modellcsaládhoz, a CBR szériához köthető. Ugyan már az évtized elején megjelent a kategóriát alaposan felforgató 893 köbcentis CBR900RR, ám mai szemmel mégis az utód, a 919RR (SC33) az érdekesebb, mivel ebből még most sem lehetetlen egy-egy megkímélt, használt vasat kifogni, hiszen kétszer-háromszor nagyobb tömegben fordulnak elő az 1996-tól gyártott, modernebb formájú utódok, mint a 893-as előd példányai.

honda cbr900rr
Keskenyebb üzemanyagtartállyal és áttervezett vázzal, illetve felfüggesztésekkel érkezett a CBR900RR széria második kiadása. Az elődhöz hasonlóan ez is 130/70-es abronccsal készült és 16 colos első kerékkel, amit a tulajdonosok gyakran kiváltanak az SC44-en (2000-től) alkalmazott "szabványos", 120/70-17-es méretre

Nem hanyagolták el a kisebb kategóriákat sem, így 1995-ben a CBR600 F2 típusa is méltó utódot kapott a sokkal csinosabb F3 "személyében", mely a menetszél torlónyomását kihasználó ún. Ram-Air rendszerrel is gazdagodott. Szintén a kilencvenesek közepén debütált sokunk első nagymotoros élménye, az autósiskolák népszerű modellje, a CB500 is, sőt, a CBR család egy újabb tagja is napvilágot látott, a ZZR1100 ellen csatába küldött CBR1100XX. A sebességrekordokra törő expresszmotor három évig készült szinte változatlan formában, majd a Hayabusa megjelenésekor alapos modellfrissítésen esett át: ekkor közel húsz ponton módosítottak a gépen, így többek között nagyobb üzemanyagtartállyal és PGM-FI befecskendező-rendszerrel lépett az új évezredbe.

honda cbr1100xx
A Honda is beszállt a motorok kék szalagjáért folytatott versenybe, a CBR1100XX több rekordot is tart, többek között az országúton megtett leghosszabb napi etap csúcsát, ami jelenleg 2062 kilométer (Omar Al Mamri, Omán)

Bár a háttérben már lázasan készültek a Hayabusa megalkotására, azért jó pár egyéb meglepetés is várta a Suzuki rajongóit a kilencvenes években. Így a ma is népszerű Bandit család is ebben az időszakban lépett színre, a praktikus kétkerekű hatszázas és 1200-as verziója bizony lassan húsz éve koptatja japán és az öreg kontinens útjait. Az egyre sikeresebb GSX-R széria mellett néhány túrasport vas is megjelent a kínálatban, mégpedig a 937 köbcentis RF 900 R, és annak kisebb változata, a kereken százlovas RF 600 R, illetve ez utóbbi belpiacos változata, az RF 400 R.

Suzuki RF 900 R
Bivalyerős volt a Suzuki sornégyese, ezért a 937 köbcentis sornégyesre meglehetősen ritka, 532ZLV típusú láncot szereltek. Bánhatják is a mai tulajdonosok, mert a szett cseréje így munkadíj nélkül is hetven-nyolcvanezer forintra rúghat...

Bőséges kínálat volt hát a Suzukinál túrasport gépekben, de a sornégyes projektek mellett már egy V2-es családról is pletykáltak akkoriban, ám a beharangozott újdonság, név szerint a debütáló TL família végül csak egy évvel később, 1997-től (TL 1000 S), majd keményebb verziója (TL 1000 R) 1998-tól volt elérhető.

ducati 916
Húsz évvel ezelőtt aligha akadt párja a Ducati 916-nak, legyen szó menetteljesítményről vagy formatervről. A lenyűgöző külső mellett a pályán szerzett VB-címek is a talján V2-es mellett szólnak...

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a korszak egyik legszebb sportmotorja volt az 1994-ben napvilágot látott Ducati 916. Az új típus jött, látott és győzött - a megjelenését követő öt szezonból négyszer (!) lett egyéni Superbike világbajnok a 916-ost lovagló Troy Corser, illetve Carl Fogarty, és a filigrán, kétszáz kilogramm alatti száraz tömegű vas az utcai tesztekben is megizzasztotta az addig biztos erőfölényt mutató távol-keleti armadát. Összesen 34 futamgyőzelmet ünnepelhetett a bolognai brigád a motorral, de tudták, hogy a konkurensek is rohamléptekben fejlődnek, ezért a mára ikonná érett 916-ost öt év után levették a kínálatból, hogy az erősebb és modernebb 996-ost állítsák csatasorba.

mz skorpion
A váz kialakítása sejteti, hogy egy MZ-vel van dolgunk, de a szemrevaló idomzat már japán technikát takar - az "újkori" MZ-kben már a Yamaha ötszelepes blokkja dohog

Eközben a keleti blokk gyártói eszeveszett tempóban keresték a kiutat, s rögtönzött modelljeikre kemény sors várt, hiszen négy évtizednyi elszigeteltség után a világpiacon kellett helytállniuk a sokszor igencsak ódivatú technikával. Az MZ gyárban ezért egy huszárvágással kipenderítették a kiszolgált 251-es és 301-es blokkokat, s az új vasakba már a Yamahától kölcsönvett 660-as, egyhengeres, ötszelepes erőforrást csavarozták. A 48 lovas erőforrás ma használtan a Skorpion Tour és Sport, illetve az önálló Baghira modellekben is megtalálható, ám mélyen a zsebébe kell nyúlni annak, aki az NDK-Japán frigy gyermekére vágyik - a ritka példányok közül a sokat futott darabokat sem úszhatjuk meg félmillió forint alatt.

Tomboltak a lóerők, mindenki a 180-as hátsó gumikon futó szörnyeket hajtotta, de már ekkor érezhető volt, hogy a gyakran világjárásra átalakított sornégyesek csak ideig-óráig szolgálják ki a motoros közönséget, ezért a gyártók új irányt szemeltek ki maguknak. Igyekeztek egy motorba összegyúrni a nagyköbcentis vasak robbanékonyságát, a csupaszmotorok laza üléspozícióját, a túrázók szélvédelmét és az endurók remek terepképességét. Így születtek meg a minden korábbinál testesebb emelt hasmagasságú utazómotorok, népszerűbb nevükön túraendurók, melyek a kilencvenes évek második felében indultak hódító útjukra. Velük folytatjuk a sorozat következő részében...