Gépiesített világunkban is a gazdasági növekedés alapfeltétele, hogy megfelelő számú és végzettségű dolgozó álljon rendelkezésre, mert a vállalatok csak így tudnak egyre hatékonyabb szolgáltatásokat nyújtani és jobb termékeket előállítani. Ehhez nélkülözhetetlen a kiváló tanintézmények létrehozása, ahol a középiskolából kikerült vagy éppen felnőttként pályát módosító tanulók elsajátíthatják a szakma fortélyait. Kitűnő példa az előrelátó, profi utánpótlás-nevelésre a Total Campus, ahol olaj- és gázipari szakemberek ezrei szereznek képesítést a világ minden tájáról.

total-campus-iskola-9837
Mérnökök hada dolgozik a Solaize-i központban a jövő kenőanyagain

Az első leckétől a titkos kutatóközpontig

A téma után kicsit is érdeklődő motorosok valószínűleg tudják, hogy a száguldást biztosító fekete arany szerves anyagokból, évmilliók alatt válik - főként magas nyomás és hőmérséklet révén - sűrű, sötét masszává mélyen a földfelszín alatt. Bár az egész emberiséget foglalkoztatja, a laikusok hiába is keresik a választ, hogy vajon mennyi időre elég ez a természet által oly' bőkezűen biztosított energia? Sokkal inkább úgy helyes a feltevés, hogy milyen eljárások révén maradhat nyereséges a kitermelés a nehezen megközelíthető helyeken? Különösen napjainkban égető a kérdés, amikor egy hordónyi kőolaj (158,98 liter) csupán 44-46 dollárba kerül, szemben az öt évvel ezelőtti 105-110 dolláros árral. Ennek részleteiről korábbi írásunkban olvashattok bővebben, ám az előállítható üzemanyag mennyisége mellett legalább ilyen fontos, hogy miként tudjuk hatékonyabban elpöfékelni a drága naftát? Többek között erre is választ adnak a Total szakértői.

Több mint suliA Total Campus nem egyszerű iskola, sokkal inkább összekötő kapocs, hiszen segítségével a szakma iránt érdeklődő diákok könnyedén kapcsolatot létesíthetnek a profi szakemberekkel, ezen felül lehetőséget és támogatást is kapnak a cégtől, hogy minél jobb körülmények között tanulhassanak. Az utóbbi 12 évben több mint ezer diák nyerte el a Total Nemzetközi Ösztöndíját, és ennek révén a legkiválóbb oktatók társaságában csiszolhatta tudását, illetve ismerhette meg testközelből az olajipar rejtelmeit a - főként - Franciaországban zajló kurzusokon.

total-campus-iskola-9836
Megvalósult örökmozgó? A Campus legújabb felfedezettje megálmodta és el is készítette a külső energiaforrás nélkül mozgó járművet, ami ráadásul még gyors is - akár 140 km/órás sebességre képes
Mivel a világ minden tájáról érkeznek hallgatóik, a cég azt is megszervezte, hogy fél éves francia nyelvtanfolyamon vehessenek részt a nebulók, hogy ezáltal még könnyebben beilleszkedjenek, illetve tanulhassanak. Kiemelt figyelmet kap a Total Energy Summer School név alatt működő négynapos, interaktív oktatás is, melyen ez év júliusában 84 szerencsés fiatal vehetett részt a világ 33 országából. Nem titkolt célja a szervezőknek, hogy a több száz partneregyetem által delegált diák itt tapasztalatot cseréljen, és közösen próbáljon ötleteivel megoldást találni például az energiahatékonyság legégetőbb kérdéseire.

A kitermeléstől az ügyfélig

Jean-Philippe Roman, aki egyébként szabadidejében bukósisakra cseréli fehér köpenyét és downhill-versenyeken indul, korábban vegyészmérnökként végzett, majd a szerves kémiában szerzett ismereteit a Total Solaize-ben működő kutatóközpontjában kamatoztatta. Itt kilenc éven át technikai igazgatóként irányította a kenőanyagok kifejlesztésével foglalkoztató csapatot, majd alig egy éve a hajómotorokhoz kínált olajok szakértőjeként a francia cég marketingosztályán helyezkedett el.

total-campus-iskola-9834
Jean-Philippe Roman a szakma elismert tagja szabadidejében olyan embert próbáló kihívásokon vesz részt, mint például a Roc des Azur Marathon

Mint elmondta, az ezredfordulón még a szerves kémia alapjai, illetve a járművek erőforrásainak kiváló ismerete segítette munkájában, de a most pályát választó diákoknak már azt javasolja, ne elégedjenek meg saját szakterületükkel. Mivel a digitális technika legfrissebb, illetve várható újításai, valamint a környezetvédelemmel kapcsolatos törekvések szerves részei a közlekedésnek, ezért a jövő mérnökeinek - saját területükön túl - ezekben is otthonosan kell mozogniuk. Ez már csak azért is lényeges, mert tulajdonképpen a végcél nem a elsősorban a technikai fejlesztések tömkelege, hanem a fenntartható élet megvalósítása bolygónkon.

Egy sorsdöntő látogatás

Hogy egy ember életére milyen hatással lehet a Total Campus, azt talán Arpajit Pituckchon története mutatja legjobban. A mosolygós, kedves hölgy hosszú ideje az olajipar különböző területein dolgozott, de többre vágyott, ezért két éve a francia cég invitálására ellátogatott a Campus-ra.

Ma már Nyugat-Afrikában mérnökként felügyeli az olaj- és gázkitermelés legfontosabb berendezéseit, bár ahogy mesélte, eleinte kissé ijesztő volt a sok kihívás számára. Új területen, ráadásul jórészt francia nyelven kommunikálva helytállni - ettől akadtak álmatlan éjszakái, de ma már örül, hogy belevágott, és élete kalandját élheti át munkájában. Hatalmas csapattal felel a meghibásodott kutak helyreállításáért, illetve nap mint nap azon dolgozik, hogy a jobb gépekkel hatékonyabbá váljon a kitermelés.

Ezek csak kiragadott példák, de gyakorlatilag bárki bekapcsolódhat a világméretű projektbe, elvégre a Total folyamatosan keresi az új ötletekkel előálló fiatalokat. Ehhez kapcsolódik a „Tedd jobbá!” kampányuk is, amire a jelentkezőknek csupán egy fényképet vagy legfeljebb néhány másodperces videót kell beküldeniük egy sms-nyi hosszúságú, tömör, lényegre törő leírás kíséretében. Ha a pályamű elnyeri a zsűri tetszését, a nyertes rendre több ezer eurós támogatást kap, továbbfejlesztheti találmányát vagy utazásokon vehet részt, melyek hozzájárulhatnak szakmai fejlődéséhez.

Másfél literből elketyeg

Idén a bangladesi származású Shibab hódította el az első helyet a versenyen egy hihetetlenül alacsony fogyasztású háromkerekűvel, illetve a szintén általa épített, tisztán napenergiával táplált járművel. A hibrid hajtásláncú járgány 1,56 literrel beéri száz kilométerenként, de még szenzációsabb a nagy hatékonyságú napelemekkel és akkumulátorokkal felszerelt „örökmozgó”, az ugyanis - legfeljebb 70-80 km/órás sebességgel haladva - gyakorlatilag nem merül le, tulajdonosa külső energia nélkül bármeddig utazhat vele. Emellett, ha vezető sietne, képes autópályán is lépést tartani a forgalommal.

total-campus-iskola-9835
Két liter benzinnel száz kilométerre? A hatékony, ultrakönnyű koncepció révén nem elérhetetlen a négy-öt embert szállító, mégis a robogók fogyasztásával vetekedő autó

Az ezernyi ötlet eredményeként számos forradalmi technika látott napvilágot, és ezekből vásárlók is szinte közvetlenül profitálhatnak. Így például a Total segítségével már elkészült több hagyományos, jelenleg is megvásárolható személyautó sajátos, hibrid átirata, melyek mindegyike egyedülálló adatokkal büszkélkedhet. A ötszemélyes Peugeot 208 Hybrid FE károsanyag-kibocsátása például csupán 46 g/km (összehasonlításként: egy modern robogóé 50-70 g/km), ráadásul ezt a városi és országúti elemeket egyaránt tartalmazó, 33,6 km/órás átlag-, illetve 90 és 120 km/órás maximumsebességű NEDC-teszt alapján mérték, mely tulajdonképpen egy szokványos elővárosi ingázásnak felel meg. Az átalakított kocsi karosszériája 23 %-kal, míg az üvegfelületek kereken ötven százalékkal lettek könnyebbek, ezért a kiváló fogyasztás és károsanyag-kibocsátás mellett a fürgeségre sem lehet panasz - a Total segítségével továbbfejlesztett Peugeot százas tempóra kereken nyolc (!) másodperc alatt gyorsul.

Így lesznek hát a világ különböző táján született elgondolásokból előbb megvalósult prototípusok, majd a hétköznapokban is használható, praktikus megoldások. A príma találmányok közös pontja, hogy a Total Campus kötötte össze az ifjú zseniket a támogatást biztosító anyacéggel, hogy lakhelytől függetlenül - a kampány mottójának megfelelően - egy kicsit jobbá tehessék a világot.