Néhány hónapja már részletesen foglalkoztunk a közlekedőket érintő városi legendákkal, beleértve a sebességmérésről, illetve a vezetők ismételt vizsgájáról szóló történeteket is. Ezek között szerepelt az állítólagos traffipax, melyet egy levélszekrénybe rejtettek, hogy megtévesszék a közlekedőket.

traffipax
Hónapokig keringett a neten a Zsámbék melletti "kamerás" postaláda képe. Ezerszám küldték tovább a fotót, pedig már az első nap jelezték a Postától, hogy ordas nagy kamuról van szó...

Nos, a több tízezer alkalommal megosztott zöld dobozról sztorijáról kiderült, hogy egyszerű átverés, ám az ötlet valószínűleg a hatóságoknak is felkeltette a figyelmét, és szerte Európában - de kezdetben leginkább a kontinens nyugati felén - üzembe állították a hasonlóan álcázott, egészen pontosan a kukákba integrált rendőrségi kamerákat. Az intézkedéstől azt remélik, hogy a lakóövezetekben, óvodák, iskolák környékén sikerül visszaszorítani a gyorshajtások számát, no meg az ebből fakadó balesetek mennyiségét is.

traffipax
Igazán jó lenne néhány ilyen kütyü a hazai nagyvárosokban is, de a sebesség helyett inkább az irányjelző nélkül kanyarodó, folyton telefonáló és evés/olvasás közben haladó autósokat kellene kiszűrni vele...

Első körben néhány száz ilyen "kamerás-szemétgyűjtőt" helyeznek ki az utak mellé, de az ötlet sikere esetén további bővítés várható, így hát érdemes óvatosan bánni a gázzal, ha nyugatra indulunk túrázni, mert nem várt helyről érkezhet a drága fénykép.