Az idei Street Triple egyből három változatban érkezik, S, R és RS változatban, ezek mindegyike különböző teljesítményt és felszereltségi szintet takar. Miként az sejthető, a 113 lóerős S változat az alapmodell, ennek ellenére már ez is igen komoly szériafelszereltséggel csábít, az R variánssal a sportosabb utcai motorozás híveit kívánták megcélozni, ennek nyergébe ülve már 118 lóerővel gazdálkodhat a pilóta, a 123 lovas RS pedig az abszolút csúcs, amit a mérnökök úgy terveztek, hogy az utcán és a versenypályán egyaránt megállja a helyét. Mindegyik modell többféle vezetési beállítást tesz lehetővé.

triumph-street-triple-2017-11757

A gyártó úgy jellemzi az új Triple-öket, mint a legkirobbanóbb, mozgékonyabb és üdítőbb utcai motorkerékpárokat, amit valaha készítettek
Új, 765 köbcentis erőforrásukat a Daytona motorjából fejlesztették, megnövelték annak furatát és löketét, valamint a hajtómű új főtengelyt és továbbfejlesztett dugattyúkat kapott. A teljesítménynövekedés ellenére a Triumphok tömege csökkent, mindhárom verzió csupán 166 kilogrammot nyom szárazon. Érdekesség továbbá, hogy az Triple R elérhető gyárilag felszerelt ültetőszettel, illetve A2-es jogosítvánnyal vezethető kivitelben is. Az már csak hab a tortán, hogy az indulóár igencsak barátságos lett - a Triple S-ért itthon 2,99 millió forintot kell leszurkolni a leendő tulajdonosnak.