Az első és egyben legfontosabb lépés, hogy a szupersport világsorozat műszaki előírásai ezentúl a legmeghatározóbb nemzeti bajnokságokhoz igazodnak majd, ami megkönnyíti, hogy az egyes országok pilótái szabadkártyásként részt vegyenek egy-egy versenyhétvégén. További könnyítés, hogy a szerényebb költségvetésű csapatoknak egy külön bajnokságot is kiírnak, mely kizárólag az európai helyszínekre vonatkozik majd.

uj-szabaly-ssp600-6910
Egyre több magyar résztvevő a világbajnoki sorozatban - a szabályváltozások előnye, hogy a szerényebb költségvetésű istállók is megmérettethetik magukat a nemzetközi mezőnyben

Itt főként a kezdő, a nemzetközi mezőnnyel éppen csak ismerkedő motorosokat várják, hogy ezzel is növeljék a rajtrácsra álló motorok mennyiségét, egyben segítsék a csapatokat. Az alakulatok eddig ugyanis alig kaptak médiatámogatást, mivel a STK600 összecsapásait legfeljebb rövid, utólag leadott összefoglalókban láthatták a szurkolók - és persze a szponzorok -, ami gyökeresen megváltozik a külön értékelésű, de egyszerre rajthoz álló kategóriák révén.

Vérre menő csata az utolsó körben - az ilyen meccsekért érdemes nézni a hatszázasok küzdelmeit...

A változás már csak azért is fontos nekünk, magyaroknak, mert a Schmidt Racing színeiben jövőre már négy hazai pilótáért izgulhatunk, akik éppen a SSP600 kategóriában állnak majd rajthoz a az egyesület színeiben. A 2016-os világbajnokság - az előzetes tervek szerint - meglehetősen korán, február utolsó hétvégéjén startol a már megszokott, ausztrál helyszínen, mely immáron negyed évszázada ad otthont a Superbike mezőnyének.