Tavaly az ingoványos politikai helyzet miatt Oroszországból Kazahsztánba telepítették át az üzemet, ahol máris elkészült az Ural első újdonsága, a 2023-as Gear Up. Ebben is a 745 köbcentis, léghűtésű boxer dolgozik, mely 41 lóerős, míg legnagyobb forgatónyomatéka 57 Nm.

ural-oldalkocsis-modell-2023
Az új Ural Gear Up

Az igazi különlegesség, hogy az oldalkocsis kivitelen alapáras a kétkerékhajtás, és ennek köszönhetően aszfalton, valamint terepen is javult a motor kezelhetősége. Mivel hatalmas járgányról van szó, melynek hossza 2,5 méter és olyan széles, mint egy kisebb autó, nem meglepő, hogy kissé testes: egészen pontosan 331 kilóval mérlegel. Bár nem éppen jövőbemutató a Gear Up technikája, olyan kapósak a retró stílusú, oldalkocsis fogatok, hogy a jelenlegi, 21 999 dolláros (8 millió forintos) áron is nagy az érdeklődés a régies vas iránt.