Valentino Rossi a MotoGP háromnapos sepangi teszthétvégéjén beszélt a jövőre vonatkozó terveiről, s bizony alaposan megdöbbentette hallhatóságát. A Cycle World magazin újságírója rövid interjút készített a pilótával, aki elmondta, az áprilisi texasi futamot követően dönti el, jövőre folytatja-e pályafutását vagy sem.

- Meglátjuk, miként sikerülnek a téli tesztek és legfőképp az első három futam Katarban, Argentínában, illetve Texasban. Ha versenyképes vagyok, folytatom – hangzott el Rossitól.

valentino-rossi-moto-gp-2018-17234

Egy versenyképes Yamahára van szükségem. Igazán szeretnék fejlődni, jól érezni magam és győzni! – nyilatkozta Valentino Rossi

A sztár 39 éves lesz februárban, noha azt mondja, ezzel semmi gond nincs, inkább az inspiráció a kérdés. – A korom nem jelent problémát, inkább a motiváció a kulcs. Azt kell megtalálnom, hogy fel tudjak kelni, és ugyanolyan keményen edzeni minden egyes nap, mint az elmúlt években, ezt a telet is beleértve – tette hozzá. Az bizakodásra ad okot, hogy a tesztek jól sikerültek, Vale már az első napon a hatodik legjobb időt teljesítette, majd a második napon még ezen is javított. Azt nyilatkozta, nem is emlékszik, volt-e hasonlóan remek időszaka, mint a mostani, ezért nagyon optimista. Akárhogy is, bízunk benne, hogy a versenyeken is hasonlóképpen szárnyal majd, s még sokáig a királykategória meghatározó szereplője lesz.