Az ötven éves, amerikai Valerie Thompson teljesítményével kiérdemelte, hogy a leggyorsabb, kétkeréken közlekedő motoros nőként emlegessék. A vagány pilóta legutóbb éppen az ausztrál Gairdner-tónál rendezett World Speed Trials nevű rendezvényen öltötte fel a bőroverallt, ahol a jelenleg fennálló, 376 mérföld/órás, vagyis 605.11 km/órás (!) világrekordot szerette volna megdönteni.

valerie-thompson-bukas-17590
Szinte hihetetlen, de Valerie komolyabb sérülés nélkül megúszta a közel 500 km/órás sebességnél történt esést

Mindehhez a 6,4 méter hosszú, háromezres, ötszáz lóerős, turbófeltöltős V4-es szörnyetege nyergébe pattant, amivel négyszáz mérföld/órás tempó elérését tűzte ki célul. Thompson elrajtolt, majd a négy mérföldet jelző táblát elhagyva elvesztette uralmát a jármű felett és oldalára borult, a közönség már csak azt látta, hogy 7 Streamliner nevű gépének farrésze a levegőbe emelkedik. Ezt követően még hosszú métereken át csúszott, markáns törmelékcsíkot húzva, amerre csak járt.

A bukás pillanatai

Valerie 299 mérföld/órával, azaz 482 kilométer/órával (!) száguldott, mikor a baleset bekövetkezett, ennek ellenére csodával határos módon szinte sértetlenül, mindössze kisebb zúzódásokat szenvedve szállt ki a burkolt járgányból. A motorkerékpár természetesen már nem volt ilyen szerencsés, alaposan összetört. A csapat az esemény után visszatért Arizonába, s most a rendelkezésre álló adatok és a fedélzeti videó alapján megpróbálják kideríteni, valójában mi okozta a bukást.