A jelenleg is működő egységekben továbbra is dolgozhatnak, nekik csak bejelentési kötelezettségük van, melyben tájékoztatják a hatóságot, hogy minden pénzügyi és technikai feltétel biztosított az általuk vizsgáztatni kívánt járművek részletes ellenőrzéséhez.

valtozas-a-muszaki-vizsgan-14462
A változás főként az idén létrejövő, szerényebb méretű műhelyek tulajdonosainak okozhat fejtörést

Nem úgy az új kérelmezők, ők már csak a szervizzel azonos telephelyen végezhetnek ilyen tevékenységet, az ehhez szükséges engedélyt kizárólag a közlekedési hatóság szemléje után kapják meg, és csak olyan kategóriákra, melyek a hatóság szerint ott valóban átvizsgálhatók. Ezzel azonban nincs vége a feltételeknek, ugyanis az induláskor meghatározott - szintén technikai és pénzügyi - feltételeket folyamatosan biztosítaniuk kell, ezért az időszakos likviditási gondok is azzal fenyegetnek, hogy szüneteltetniük kell tevékenységüket, s amennyiben ezt nem teszik meg, vissza is vonhatják az engedélyüket. A részletes feltételrendszer a Magyar Közlöny múlt szerdai kiadásában olvasható.

valtozas-a-muszaki-vizsgan-14463
Az ellenőrzés menete egyelőre nem változik. Arról, hogy napjainkban mire is kell ügyelnie egy vizsgáztatás előtt álló motortulajdonosnak, arról a cikk végén található linken találtok részletes információt

Legutóbb 2016 elején változott alapjaiban a vizsgáztatás rendje, akkor eltűnt a rendszámokról az érvényességet igazoló matrica, valamint a négykerekűek számára megszűnt az a lehetőség, hogy az NKH telephelyein, kedvezőbb áron vegyék igénybe a szolgáltatást - 2016 januárja óta ez a motorkerékpárok privilégiuma. Kíváncsi vagy rá, pontosan hogyan is zajlik a vizsga és mire érdemes figyelned a felkészítés során? Korábbi írásunkban mindent megtalálsz, amit csak a műszakiról tudni érdemes.