Az már köztudott, hogy összetettebb és hasznosabb lett a motorosok képzése, így erre nem is fecsérelnénk a szót – akit részletesebben érdekel, itt megtalálja az új oktatás részleteit. Viszont emellett is akadnak fontos változások, élen a jogosítvánnyal kapcsolatos módosítással.

Idén már a NAV-hoz tartozik a gépjárműadó beszedése

– Egy év múlva elektronikusan adhatják ki a vezetői engedélyt, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy hamarosan úgy is motorozhatsz, autózhatsz stb., hogy nincs nálad sem a jármű okmánya, sem a jogsid - derült ki a nemrég benyújtott törvénymódosításból. Persze nemcsak autókra és motorokra vonatkozik a módosítás, hanem a mezőgazdasági gépekre, pótkocsikra és lassú járművekre is – írtuk tavaly ilyenkor, és mára kiderült, hogy nem is kell olyan sokat várni a változásra. A tervek szerint az elektronikus jogosítvány bevezetése után bő egy évvel, 2023 januárjától már elég lesz a személyit zsebre tenned, igazoltatáskor pedig nemes egyszerűséggel lekérdezik a többi adatot, beleértve jármű műszakiját, biztosítását stb.

valtozott-a-forgalombol-kivonas-menete-2021-ben-29369
A tervek szerint 2023 januártól a vezető és a motor adatait is automatikusan lekérdezhetik közúti ellenőrzéskor Mondjuk ez részben már ma is elérhető, de fontos különbség, hogy két év múlva már egyáltalán nem kell magaddal vinned a forgalmit, sem a jogsit

Aki nem motorozik télen és hat hónapnál tovább pihenteti a vasat, annak bizonyára jó hír, hogy változtak az ideiglenes kivonatás szabályai is. Eddig ugyanis csak fél évig szüneteltethette a közterhek fizetését a tavaszi szezonkezdés előtt, ezentúl viszont szabadon választhat, hogy egy éven belül mikor álljon újra forgalomba a vas.

Mi áll az új törvényben?100. § (2) A jármű közúti forgalomból történő ideiglenes kivonása esetén a közlekedési igazgatási hatóság a kérelemben meghatározott időtartamra, de legfeljebb egy évre bejegyzi a kivonás időtartamát a járműnyilvántartásba. A kivonás időtartama újabb kérelemre, a kérelem benyújtásától vagy a kérelemben megjelölt időponttól számított legfeljebb egy évre, ismételten meghosszabbítható.

Ezentúl tehát akár egy – vagy több – évig is pihentetheted a gépet, és ehhez el sem kell menned az okmányirodába – Ügyfélkapun keresztül, otthonról is elintézheted a dolgot, ráadásul a kivonatás és az automatikus visszahelyezés költsége összesen csak 2300 forint.

valtozott-a-forgalombol-kivonas-menete-2021-ben-29367
Márciusról áprilisra módosult a gépjárműadó befizetésének időpontja, vagyis akkor sem késtél el, ha még nem kaptál értesítést. Azt is kiemelte a NAV, hogy akinek – például téli kivonatás miatt – túlfizetése van 2020-ról, annak nem a NAV-tól, hanem az önkormányzattól kell visszaigényelnie

Az utolsó fontos módosítás főként azoknak szól, akik céges autót, motort üzemeltetnek. Idén januártól ugyanis „a gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatokat az önkormányzati adóhatóságok helyett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) látja el” – áll a NAV honlapján. Ez önmagában nem okozna gondot, de több olvasónk jelezte, hogy nem a tulajdonosnak, hanem a könyvelőnek küldte el az adóhatóság az erről szóló értesítést. Vagyis ha nem kaptál ilyet, érdemes rákérdezni a könyvelődnél – nem az első eset lenne, hogy ott landol az üzenet. Megkerestük a NAV-ot is, hogy mi áll a tévedés hátterében, és persze ezúttal is kiderült, hogy szó sincs tévesztésről vagy hibáról. Az Air. 79. § (1). szerint ugyanis „az adóhatósági iratot – meghatalmazott képviselővel rendelkező adózó esetében – a képviselőnek kell kézbesíteni”, azaz teljesen természetes, hogy ő kapta helyetted.

valtozott-a-forgalombol-kivonas-menete-2021-ben-29368
Komoly könnyítés a kizárólag nyáron használt veterán autók és motorok tulajdonosainak, hogy az eddigi fél év helyett akár 9-12 hónapra is kivonathatóak a járgányok, sőt az egyéves ideiglenes kivonás akárhányszor megismételhető

Röviden tehát nemsokára elfelejtheted a jogsit és forgalmit – ennek valószínűleg a feledékenyek és a bőrruhában motorozók örülnek igazán –, és ha szeretnéd hosszabb időre kivonatni a forgalomból az autód, motorod, akkor már otthonról, akár egy vagy több évre is megteheted. Aki pedig nem kapott még értesítést a NAV-tól, ne aggódjon, mert a beszedés formájával együtt a dátum is változott – az eddigi március 15. helyett április 15-ig kell befizetni a gépjárműadód első részletét.