Múlt szombaton motorok hangjától volt hangos a Millenáris Park, ugyanis a MOL Motoros Family és az OVSZ szervezésében véradásra csábították a kétkerekűek tulajdonosait.

veradas-millenaris-park-1111
Bár egész nap várták a véradókat, még késő délután is tucatnyi vas sorakozott a külön számukra megnyitott, őrzött parkolóban

Akadtak is szép számmal jelentkezők, a nővérek elmondása szerint délelőtt tíztől egészen érkezésünkig, azaz késő délutánig folyamatosan jöttek a motorosok, sokszor még a sorba állást is bevállalva az akció kedvéért.

veradas-millenaris-park-1121
Ingyenes elsősegélynyújtó tanfolyam is várta a vendégeket a véradóbusz szomszédságában

Amíg várakoztunk, sikerült megtudnunk a szervezőktől, hogy a nyári főszezonban különösen fontosak az ilyen megmozdulások, elvégre a szabadságolások miatt a munkahelyi véradások ebben az időszakban kevésbé hatékonyak, míg a nagy forgalom miatt a balesetekhez kimondottan sok vérre van szükség.

veradas-millenaris-park-1156
Csak negyed óra, és akár három élet múlhat rajta - nem túl nagy áldozat a nemes célért

Mi tagadás, a motorosok ismét kitettek magukért, így rajtunk nem fog múlni, hogy a következő hetekben bőséges tartalékokkal gazdálkodhasson a vérellátó. Közel százan jelentek meg a klimatizált véradóbuszban, s az általuk leadott vérmennyiség több mint kétszáz emberélet megmentésére elegendő.