Hivatalában fogadta az emberi erőforrások minisztere az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatóját és a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány kuratóriumi elnökét kedden, abból az alkalomból, hogy egyéves lett a sürgősségi motoros vérszállítás Magyarországon. Kásler Miklós Facebook-oldalán számolt be erről:

– A motorosok egy év alatt 624 riasztásos szállítás során több mint 180 ezer kilométert tettek meg életmentő vérkészletekkel – közölte. Az is elhangzott, hogy újabb fontos fejlesztést hajtott végre a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány, s idén lehetőségük nyílt egy véradóbusz beszerzésére is.

verlovagok-egyeves-a-motoros-verszallitas
A Vérlovagok debreceni különítménye

A Vérlovagok néven ismert csapat tagjai önkéntes munka keretében vesznek részt a sürgősségi vérszállításban, és tavasztól őszig az ország számtalan pontján megfordulnak motorjaikkal, hogy mielőbb eljusson az életmentő vérkészítmény a kórházakba.