Amikor a VFR1200-as túramotor megjelent, már többen rebesgették, hogy a Varaderót leváltó nagyenduró is ennek a motornak a blokkját örökli majd, egyesek azt is tudni vélték, hogy a váz is közös lesz, és csak a felfüggesztésben tér majd el egymástól a két modell. Nos, igazuk volt, valóban a túrasport gép hajtásláncát és vázát kapta meg a Crosstourer. A motor kifejlesztéséért felelő japán mérnök annyit elárult az éles teszt előtt, hogy a jól ismert duplakuplungos DCT váltómű új szoftvert kapott, ezzel még simább a fokozatok közötti kapcsolás, mint a "sima" VFR-ben, és így a gyorsulás szinte folyamatos.

Még be sem indítottuk a motort, de egy rekordot máris megdöntött a Honda új modellje, mégpedig a beharangozás óta eltelt leghosszabb idővel dicsekedhet: a motort már 2010 végén láthattuk az őszi seregszemléken, igaz, már akkor is leszögezték a gyár illetékesei, hogy 2012 előtt nem ülhet fel senki a gépre.

crosstourer

Nos, eltelt másfél év a bejelentés óta, és itt ülünk - most már tényleg - a VFR1200X típusnevet viselő motoron - mégsem indíthatjuk be. Lenyűgöző a spanyol tengerpart, és a szomszédos tapas bár illata is hívogató, mi mégis egyre csak azt hajtogatjuk: hadd kerüljünk egyet a motorral, itt a parton, senki nem veszi észre, hát mit számít az a háromszáz méter?

crosstourer
Kémfotó: ez a felvétel valahol a főétel és a desszert között készült. Benne volt a kulcs, ezért erős a késztetés, hogy éjjel visszalopózunk az étkezőbe...

De nem, kérlelhetetlenek, és egyre csak hajtogatják - erős spanyol akcentussal -, hogy: tomorrow, tomorrow; hiszen az időbeosztás szent dolog, és a mi nevünk a holnap reggel kilenc órás bejegyzésnél szerepel. Mit lehet tenni, szomorúan szállunk le az első érzetre nem is olyan nehéz, és egyáltalán nem magas ezerkettesről, hogy egy végtelennek tűnő éjszakát töltsünk a hotelszobában. Tomorrow, tomorrow... Most már én is ezt hajtogatom.

vfr1200x

Honda Crosstourer teszt, hamarosan.