A Chrobák Motorsport Egyesület következő megmérettetésére Csehországban, azon belül is Pisekben került sor, igaz, a sajátos a bajnokság kategóriakiírása miatt csak egy pilóta, Vincze Martin állt rajthoz. Fiatal tehetségünk először járt itt, így kezdetben a pálya feltérképezése töltötte ki az idejét, ám gyorsan megbarátkozott a technikás, jókora szintkülönbségekkel tarkított aszfaltcsíkkal.

vincze-martin-a-cseh-bajnoksagban-18343
- Martin gyorsan rátalált a tempóra, amit az is bizonyít, hogy a hétvégén az övé volt a Stock géposztály leggyorsabb köre - mesélte a csapatfőnök, Chrobák János a verseny után

Martin a pénteki szabadedzéseken folyamatosan javítgatta a saját köridejét, a második kvalifikáció végére pedig olyannyira belejött, hogy sikerült a kategóriája pole pozícióját megszereznie 59,710-es idővel. Mivel az Open és a Stock kategória együtt ment a hétvégén, így a harmadik rajtkockából indult a vasárnapi futamokon. Az első versenyen sajnos az Open kategória egyik versenyzője kicsit bekavart, ezért a második kanyar kombinációban Martin visszaesett kategóriája ötödik helyére, ahonnan elkezdhette a felzárkózást. Azonnal fel is jött a negyedik helyre, de sajnos a dobogóért folytatott harcban kicsit besokallt az egyik féktávon, és 85 km/h-s sebességnél elment a motor eleje. Szerencsére nem sérült meg, és a motor is újraindítható állapotban maradt, így vissza tudott ülni és ferde lábtartóval, meg fékkarral ugyan, de befejezte a versenyt a negyedik helyen.

vincze-martin-a-cseh-bajnoksagban-18342
Martin újra dobogóra állhatott - ezúttal másodikként zárt a számára ismeretlen, piseki pályán

A második futamon egy parádés rajttal beelőzte kategóriatársait, és az élen fordulhatott, majd ezt körökön keresztül tartotta is. A negyedik-ötödik körben a hazai Kocourek utolérte, és ahol az előző futamban Martin elesett, ott ki is használta a magyar versenyző óvatosságát és elment mellette. Ezzel azonban nem lett vége a versenynek, hiszen Martin két körrel később visszavette a vezetést, de néhány kanyar múlva Kocourek ismét beszúrt, ami után már nem volt elegendő idő a visszaelőzésre, így Martin másodikként fejezte be a futamot. A két verseny összesített értékelésében ez a második helyre volt elég, így Martin újra dobogóra állhatott.

vincze-martin-a-cseh-bajnoksagban-18340
Chrobák János és tanítványa, Vincze Martin

Chrobák János: Nagyon örülök, hogy Martin ilyen szépen vette az új pálya akadályait. Gyorsan rátalált a tempóra, amit az is bizonyít, hogy a hétvégén az övé volt a Stock géposztály leggyorsabb köre. A hazai fiú ügyesen kihasználta a nagyobb rutinját és pályaismeretét, így feladta a leckét Martinnak, de annak nagyon örülök, hogy versenyzőnk bukás után is ilyen szépen visszarázódott, és felvette a kesztyűt a második futamon. Gyönyörűen és mindenekelőtt szabályosan versenyzett mindkét srác. Remélem, hogy tanulunk a hibákból, és legközelebb még eredményesebbek tudunk lenni. Következő futam június 23-24-én, szintén Csehországban lesz, ami a nemzetközi bajnokság futama, így oda ismét az egész csapattal utazunk ki.