Az 58 éves MotoGP-bajnok életét és pályafutását eleveníti fel a nemes egyszerűséggel WAYNE címen futó film, amit először a melbourne-i filmfesztiválon láthatnak a motorosok, majd szeptember közepétől már a mozik is felveszik műsorukra. Arról egyelőre nem érkezett hír, hogy az ausztrál ősbemutató után más kontinenseken is látható lesz-e, mindenesetre a bemutató alapján nagyon reméljük, hogy Európába is eljut.

Gardner nemzeti hős Ausztráliában, róla nevezték el a legendás Phillip Islandi pálya célegyenesét

Wayne Gardner 35 évvel ezelőtt, 1983-ban debütált a MotoGP-ben, első győzelmét három évvel később, az 1986-os Spanyol Nagydíjon aratta, s a következő szezonban ő lett a királykategória világbajnoka. A Rothmans Honda-HRC színeiben NSR500-zal elért diadal után még öt évet húzott le a legjobbak között, majd 1992-ben vonult vissza. Ezután az Ausztrál és Japán Túraautó-bajnokságban, valamint a V8 Supercarsban indult, legjobb eredménye egy összetett hatodik hely volt 2001-ben.