Évtizedek óta nem volt ilyenre példa, hogy egy superbike-os újonc - a pole-t leszámítva - mindent megnyerjen élete első versenyén. Márpedig Bautistának sikerült a teljes mezőnyt maga mögé utasítania, ráadásul még csatáznia sem kellett ehhez. Egyedül az idén új elemként bekerült, félig-meddig mért edzésként is funkcionáló sprintfutamban tudta megszorongatni őt Rea, de az első és harmadik összecsapásban egyszerűen nem volt ellenfele. Tisztán látszott, hogy a kimotorozott 12-15 másodperces előny tulajdonképpen csak biztonsági tartalék volt, és a Ducati friss igazolása ennél nagyobb távolságra is ellóghatott volna az üldözőktől. Az összecsapások részletes végeredményei itt találhatóak.

wsbk-2019-phillip-island-21208
Rég nem láthattunk már ilyen lenyűgöző belépőt, hogy egy újonc Superbike-pilóta az összes futamot megnyerje az első versenyhétvégén

A szenzációra éhez újságírók máris új világbajnokot kiáltottak, ami nem ördögtől való gondolat a körönként nagyjából egy másodperces előnyt látva, mégis erős túlzás mindössze egy verseny alapján leszögezni. Emlékezzünk vissza, hogy 2018-ban a fordulatszám-korlátozások dacára egyeduralkodó Kawasaki még ennél is rosszabbul szerepelt Phillip Islanden (Rea egy második és egy ötödik helyet szerzett), majd év végén közel kétszáz pontos előnnyel (!) lett világbajnok, miközben a helyosztókról 20-30 pontos különbségek döntöttek.

wsbk-2019-phillip-island-21209
Lehet, hogy már idén tavasszal változnak az egyes gyártókra vonatkozó fordulatszám-korlátozások? A motorerőből fakadó előzéseket látva simán előfordulhat, ugyanis a két újonc, a BMW és a Ducati végsebessége között úgy 15 km/órás eltérés van az egyenesben, de Sykes így is csak egy tizedel volt lassabb a Superpole-on a harmadikként végző Bautistánál

Szóval korai még temetni „a királyt”, ellenben már most örülhetünk, hogy a Kawasaki mellett legalább három dobogóesélyes márkát látunk a rajtrácson, beleértve a Ducatit, a gyári és - látszólag privát - Yamahákat, valamint az edzésen négy tizedes lemaradással negyedik helyet elérő BMW-t.

wsbk-2019-phillip-island-21210
Sebestyén Peti az elrontott edzés után szépen zárkózott az élmezőnyre, és - részben a kiosztott büntetések miatt - végül legjobb hondásként nyolcadik lett a SSP600 géposztályban

Ismét egy rendhagyó pálya következik a naptárban, nevezetesen Thaiföld (március 17.), majd jönnek a valódi erőviszonyokat felfedő klasszikus körök, Aragon, Assen és Imola - már alig várjuk!