A februári szezonnyitó után úgy tűnt, a Ducati él a lehetőséggel, és a Kawasakit sújtó fordulatszám-szabályozást kihasználva Davies-nek, illetve Melandrinak valós esélye van a vb-címre. Nos, ez Thaiföldön egy csapásra szertefoszlott, ugyanis a tavalyi világbajnok, Jonathan Rea ellentmondást nem tűrően húzta be az első futamot, és hiába végzett csak negyedikét vasárnap, így is átvette a vezetést a tabellán. Jelenleg 69 ponttal áll az élen a Buriramban szenvedő Melandri (67 p.) előtt, míg mögöttük Xavi Fores következik 60 ponttal.

wsbk-buriram-2018-17614
A forduló egyik meglepetése volt, hogy Camier és a Honda feliratkozott a dobogóra esélyes párosok közé. A HRC friss igazolása alaposan megszorongatta a Kawasakikat az edzésen, vezette is a versenyt, s mindössze egy tizedmásodperccel maradt le a pole-ról

A hétvége legnagyob szenzációját mégsem ők, hanem a SSP600 résztvevői szolgáltatták, tudniillik a verseny tempóját diktáló Randy Krummenacher és Lucas Mahias a múltheti MotoGP-befutót lekopírozva fordult rá a célegyenesre, ám ők egy nem éppen veszélytelen ütközéssel is megspékelték a dolgot:

wsbk-buriram-2018-17618
Krummenacher és Mahias szó szerint az utolsó méterekig küzdöttek egymással, s végül a svájci diadalmaskodott, mindössze 48 ezredmásodperccel megelőzve a tavalyi világbajnokot

A folytatásra ezúttal három hetet kell várnunk, legközelebb Aragonban április 13-án lépnek pályára a pilóták. A hétvége részletes eredményei a Superbike-vb hivatalos honlapján találhatók.