Utolsó előtti futamához érkezett a 2012-es Superbike világbajnokság, ezen a hétvégén Portimaóban kell bizonyítani a magyar versenyzőknek a kimondottan erős mezőnyben. Már a felkészülés sem volt zökkenőmentes, hiszen a Tóth csapat egyik motorblokkja nem érkezett meg időben, így komoly időhátrányba kerültek a szabadedzések előtt, Gabesznak pedig a pálya megismerésére, betanulására kellett komoly energiát fordítania, mivel a MotoGP-s szereplés során nem versenyzett ezen a körön.

talma

Ennek ellenére jó eredménnyel zártak a srácok az első edzésen, Tóth Imre a 23., csapattársa, Németh Balázs a 19., míg Talmácsi Gábor a 16. lett a kvalifikáción. Gabesz így nyilatkozott az edzést követően:

talma

"A pálya nagyon nehéz. Kijelenthetem, hogy az eddigi legnehezebb, amelyen valaha is motoroztam. Nem volt könnyű a mai nap, de keményen dolgozunk, hogy minden összeálljon. Minél több kilométerre van szükségem, illetve a motort is sokkal jobban a pálya karakterisztikákjához kell hangolnunk. Holnapra nagyon sok dolgon változtatni fogunk és igyekszek majd minél több időt a pályán tölteni, hogy memorizáljam az ideális íveket és felvegyem a szükséges ritmust."

Holnap még mindegyik versenyző javíthat a helyezésén, hogy minél jobb rajthelyről vághasson neki a vasárnap délután egy órakor kezdődő futamnak, melyet az Eurospot2 közvetít.