Kilenc alkalommal csapnak össze az X-Trial versenyzői a 2019-es évadban, mely január derekán Magyarországon kezdődik, és Spanyol-, Francia-, valamint Oroszország, no meg Costa Rica érintését követően április 27-én Andorrában ér véget.

Egy kis ízelítő arról, hogy mi várható a budapesti versenyhétvégén

Bármerre is járjanak a világban, versenyhétvégéik programja azonos lesz, vagyis az elődöntőben kilenc, a középdöntőben hat, a döntőben pedig már csak két motoros verseng a győzelemért a hatszor egyperces pályaszakaszokon. Természetesen most is az nyer, aki a legrövidebb idő alatt, valamint a legkevesebb hibaponttal teljesíti az akadályokat.

x-trial-budapest-2019-20338
Ismerős környezet - Bou a Lánchíd közelében gyakorolt néhány nappal ezelőtt, az arra járók nagy-nagy örömére

Ezúttal is a Budapest Sportarénában randevúzik a triálszakág színe-java, mégpedig 2019. január 20-án, amire már most megveheted jegyed vagy megajándékozhatod vele a motorozásért és triálsportért rajongó barátaidat. Egyelőre szabad a vásár, azaz a négy különböző árú ülőhely mindegyikére lecsaphatsz - hogy melyik mennyibe kerül és hova szól, arról az esemény hivatalos honlapján találsz további részleteket.