A triálozás rendkívül sajátos, a motorsportokon belül is különleges helyet elfoglaló szakág, talán ezért is alakult úgy, hogy évek óta nagyjából ugyanaz a féltucat pilóta jeleskedik a világversenyeken. A Red Bull szakemberei fel is állítottak egy képzeletbeli dobogót, szerintük Toni Bou, Adam Raga, Jeroni Fajardo, Albert Cabestany és Takahisa Fujinami voltak az elmúlt esztendők legjobbjai. Ugyan az folyamatosan változott, hogy az említett ötösfogat tagjai közül ki kerekedett felül, Toni Bou azonban mindenképpen fix pontnak mondható az elképesztő, 24 világbajnoki címével.

A 2018-as budapesti világbajnokság legemlékezetesebb pillanatai

A helyzet napjainkra sem változott, azt leszámítva, hogy Bou néhány győzelmet még behúzott, s mindenkori legnagyobb riválisa, Adam Raga továbbra is elszántan igyekszik felülkerekedni rajta és megtörni egyeduralmát.

A triálsport legjobbjai Budapesten

Akárhogy is, nekünk, nézőknek ez csak jó, hiszen egy ilyen harcok teszik még izgalmasabbá és látványosabbá a futamokat, s most szerencsére a magyar közönségnek is lehetősége adódik rá, hogy élőben végigizgulja a fantasztikus duó párharcát, hiszen az X-Trial világbajnokság budapesti fordulóján szemtől-szembe mérkőzhetnek meg egymással.

x-trial-vb-budapest-2019-20646

- Az olyan ellenfelek, mint Adam Raga, arra ösztönöznek, hogy még intenzívebben fejlődjek és folyamatosan többet tegyek azért, hogy a legjobbat hozzam ki magamból – nyilatkozta Toni Bou. Meglátjuk, az X-Trial vb magyarországi állomásán ki kerekedik felül!
A versenysorozat idei évada egyébként január 20-án Magyarországon kezdődik, majd a spanyol, francia, orosz és Costa Rica-i és andorrai összecsapások következnek. Helyszíntől függetlenül a széria egyes futamainak lebonyolítása változatlan: a pilóták hatszor egyperces pályaszakaszokon mérik össze tudásukat, az elődöntőben kilenc versenyző mérkőzik meg egymással.

Az idei összecsapás beharangozója

Ezután hatan jutnak a középdöntőbe, míg végül a döntőben a két legjobb csap össze, s az nyer, aki a legrövidebb idő alatt - és a legkevesebb hibaponttal - küzdi le a mesterséges akadályokat. A hazai rendezvénynek a Budapest Sportaréna ad helyet, ahova négy különböző típusú jegy vásárolható - erről részletes információ az esemény honlapján található.