Vasárnap a hazai fordulóval kezdetét vette az X-Trial-világbajnokság 2019-es szezonja. Az eseménynek – a tavalyi zárófordulóhoz hasonlóan – a Papp László Budapest Sportaréna adott otthont, ahol már a rajt előtt egy-másfél órával rengetegen várták, hogy elfoglalhassák helyüket a lelátón, ami jóformán teljesen megtelt. A várva-várt nyitány négy órakor vette kezdetét, az esemény két házigazdája, Szujó Zoltán és Kovács Áron köszöntötték az egybegyűlteket. A szervezők rögtön az elején igyekeztek megadni az alaphangot, tudniillik Áron nem saját lábán érkezett az arénába, hanem Talmácsi Gábor hozta őt egy BMW S 1000 RR-en. A két népszerű műsorvezető bemutatta a versenyzőket, ismertette a szabályokat, majd elkezdődött a show.

x-trial-vilagbajnoksag-budapest-2019-beszamolo-20760

A budapesti versenyen felsorakozott a szakág krémje, eljöttek a „veteránok”, Toni Bou (#1) és Adam Raga (#67), s a jövő reménységei, többek között Jaime Busto (#69), Benoit Bincaz (#73), Jeroni Fajardo (#4) és Jorge Casales (#33) is
Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy milyen hihetetlenül lelkes közönség gyűlt össze: egyértelműen átjött, hogy imádják ezt a sportágat - rendre óriási tapssal, sőt üdvrivalgással fogadták a versenyzőket. Persze nekik is jól jött ez a „dopping”, tisztán látszott az arcukon, hogy milyen jól esik nekik a véget nem érő ováció és taps. A verseny - röviden összefoglalva - három fordulóból áll, az elődöntőben háromszor három körben kilencen mérkőznek meg egymással, a középdöntőbe hatan mennek tovább, míg végül a döntőben a két legjobb vívja a végső csatát. Természetesen mindegyik körben az nyer, aki legkevesebb hibaponttal teljesíti a pályát, pontegyenlőség esetén pedig az idő dönt. Az első forduló kezdetén a sérülés miatt távol maradó, shercós Miquel Gelabertet helyettesítő brit Dan Peace lódult neki a motoros játszótérnek. Sajnos az első akadályt nem tudta teljesíteni, s a többivel is meggyűlt a baja, bár fontos hozzátenni, ez nem az ő tehetségét minősíti, hiszen rendkívül kemény, embert és gépet próbáló terep várta a beugró pilótát. A fiatal tehetséget Jorge Casales követte - a spanyol rafináltan vette az akadályokat, ennek megfelelően csak pár hibapont került a neve mellé.
x-trial-vilagbajnoksag-budapest-2019-beszamolo-20761
Miként a műsorvezetők is többször megjegyezték, kifejezetten nehéz pályát állítottak össze a szervezők, ami bizony még a rutinos rókáknak is feladta a leckét
Utána a szakág nagy neve, Takahisa Fujinami érkezett a betontömbök közé, akiről érdemes tudni, hogy jelenleg 37 éves, s nem kevesebb mint 130 rajttal (!) a háta mögött a szakág rekordere. A japán motoros taktikusan haladt, de bele-bele rontott, így 19 hibaponttal zárta az első felvonást. Utána a 33 éves, 2006 óta triálozó James Dabill vette birtokba a terepet, s elképesztően taktikusan menetelt, az első szekciót csont nélkül teljesítette, de a pálya vége felé ő is begyűjtött pár bakit. A brit fenegyerek után Jeroni Fajardo lépett színre, aki – mint megtudhattuk – nagyon szereti a jó magyar gulyáslevest és a Jazztelen zenekart. A nagynevű pilóta sajnos rögtön az első akadályt elvétette, ugyanakkor remek tempót diktált, jóval gyorsabban ment a többiekhez mérten. A pálya többi szakaszát nagyszerűen teljesítette, mindössze néhány apró ballépést láthattunk tőle, melynek eredményeként átvette a vezetést.

A triál nagy öregjei a jövő reménységei ellen

A francia Benoit Bincazra került a sor, hogy bebizonyítsa, ő is legalább ilyen szintű mestere ennek a műfajnak, s meg is tette: jóllehet először rontott néhányat, később végig parádésan haladt. Akárcsak az őt követő, szemtelenül fiatal Jaime Busto, aki alig négy esztendeje kezdte karrierjét, de már most beírta nevét a motorsport történelemkönyvébe. A srác eszményien indított, majd a kisebb bakikból összesen 13 mínuszt gyűjtött össze.
x-trial-vilagbajnoksag-budapest-2019-beszamolo-20766
Ez nemcsak motorverseny, hanem igazi show. Szinte hihetetlen, ahogyan ezek a srácok a fizika törvényeit meghazudtolóan ugrálnak olyan akadályokon, amiket az „átlagember” még motor nélkül is nehezen tudna meghódítani
Utolsó előttiként a legendás Adam Raga járult a nagyközönség színe elé, és – noha ez nem igazán meglepő - szinte kifogástalanul abszolválta a feladatokat, ennélfogva ő került az élre. Végül következett a sportág – sokszor megkoronázott – királya, Toni Bou, aki a tavalyi kihagyás után megmutatta, miért is legyőzhetetlen immáron tizenkét éve, így annak rendje és módja szerint, egyetlen hibapontot gyűjtve, stílusgyakorlatnak beillő módon viharzott át a pályán. A kialakult eredmények alapján tehát kiesett Dabill, Fujinami és Peace, a többi hat versenyző pedig ment tovább a második fordulóra. Míg a középdöntősök szusszantak egyet, betétprogramként a dabasi Top Fitness Sportegyesület hölgyeinek bemutatója szórakoztatta a nézőket, majd a magyar triálkerékpár-versenyző Hegedűs „Hege” László és csapata mutatta meg, milyen elképesztő mutatványokra képesek egy bringával. A második körbe továbbjutó motorosok – nehogy túl egyszerű dolguk legyen – ezúttal fordított irányban teljesítették a pályát, ami ebből fakadóan újabb arcát mutatta meg. Itt már hat szekció várta őket, s hat perc állt rendelkezésükre legyűrni a tereptárgyakat.
x-trial-vilagbajnoksag-budapest-2019-beszamolo-20763
Toni Bou ismét tanúbizonyságát adta, hogy nem véletlenül ő a szakág legjobbja. Noha a többiek is egytől-egyig elképesztően tehetséges triálosok, a 24-szeres bajnok spanyol egészen más ligában játszik, légies könnyedséggel suhant végig azokon a részeken is, amelyek ellenfeleinek komoly fejtörést okoztak
Az első ember, Jorge Casales ügyes volt ugyan, de a második részen sokat „botladozott”, miként Fajardónak sem jött jól az egyik etapnál történt esés és a többi kis ballépés, melyek hozománya nyolc hibapont lett. Adam Raga ellenben úgy tűnt, megingathatatlan, mindössze egyet rontott, így lenyűgöző teljesítményének köszönhetően bebiztosította helyét a döntőben. Az ifjú Bincaz is profin menetelt előre, alig tévesztett, végül összesen nyolc „fekete pontot” kapott, a szenzációsan kezdő Busto pedig hat hibapontjával kibérelte helyét a bronzmeccsre. Talán senkinek sem okozunk meglepetést, ha azt írjuk, Bou parádésan szerepelt, nem mellesleg mindenkinél fürgébben tudta le az akadályokat - mindössze két rovátkát húzhattak be neki. Az úgynevezett kisdöntőben – ahol a bronzéremért folyt a csata – Fajardo és Busto mérkőzött meg egymással, de itt már szekciónként mentek a versenyzők, így egyértelműen látható és követhető volt, ki, hol és hányat vét. Fajardo összesítettben egy hibapontot kapott a szigorú bírótól, míg Busto a tökéletes első blokkot követően szerencsétlenül elcsúszott az egyik emelvényen, így elszállt az esélye a pódiumra.
x-trial-vilagbajnoksag-budapest-2019-beszamolo-20768
A GasGasszal induló, ifjú Jeroni Fajardónak jól kezdődött az évad, rögtön elhódította az ezüstérmes helyet
Aligha ért bárkit meglepetésként, de bejött a papírforma, s a döntőben végül Adam Raga és Toni Bou feszülhetett egymásnak. A kisdöntőhöz hasonlóan a rájuk váró hat szekciót is egyenként, egymás után teljesítette a két spanyol.

A nagy kérdés: Adam Raga vagy Toni Bou?

Az arénában szinte tapintható volt az izgalom, a közönség lélegzetvisszafojtva várta a végkifejletet, vagyis azt, hogy annyi év után vajon sikerül-e megdönteni Bou egyeduralmát? A trónfosztásra készülő Raga egy mínusszal kezd az első etapon, ellenfele ugyanitt hármat gyűjt be, vagyis érik a meglepetés, de a második rundban Raga ötpontos baklövést követ el, míg Bou csak egyetlen pontot áldoz fel. Ezután a harmadik felvonásban Raga egy hibapontot kap, Bou pedig egyet sem, a negyedik körben pedig öt és egy a mérlegük.
x-trial-vilagbajnoksag-budapest-2019-beszamolo-20764
Új év, új remények – Adam Raga nem titkoltan azzal a szándékkal vág neki (sokadjára) az idénynek, hogy végre megtörje honfitársa egyeduralmát, s elhódítsa tőle a világbajnoki címet. Egy biztos, nem lesz egyszerű dolga
Az ötödik szakaszban Raga egyetlen strigulát gyűjt, miközben váratlan meglepetésként Bou nagy malőrt követ el – visszacsúszik az egyik akadályon -, így máris öt ponttal csökken a fórja, összegezve tehát négy pont különbséggel érkeznek az utolsó, mindent eldöntő állomáshoz. Csak hogy érezzük, mennyire hajszálon múlott a győzelem, Ragának akkor lett volna esélye ezt ledolgozni, ha ő maga nem hibázik, vetélytársa viszont, hogy úgy fogalmazzunk, nagyon elbaltáz valamit. Nos, Raga teljesítette is a rá eső részt, tévesztés nélkül, csodásan lavírozott végig, de nagy bánatára Bou sem rontott – miért is tette volna –, így kiélezett küzdelemben ugyan, de ismét az ő nyakába került az aranyérem.
x-trial-vilagbajnoksag-budapest-2019-beszamolo-20765
Az este folyamán közönségkedvencet is választottak, aki – bár nem sokkal beelőzve Adam Ragát – ugyancsak a győztes Toni Bou lett, vagyis az összes létező díjat hazavihette, amit csak kiosztottak vasárnap
Vélhetően mindenki elégedetten hagyta el a stadiont, elvégre hihetetlenül izgalmas, lebilincselő versenyt láthattunk, ahol a szakág színe-java gondoskodott róla, hogy senki egy percre se unatkozzon. Aki kihagyta, jövőre mindenképp látogasson el az X-Trial-vb hazai futamára, mert igazi élmény élőben átélni ezeket az egyedi és rendkívül látványos összecsapásokat! A helyszínen készült képekből álló galériánk ide kattintva tekinthető meg.
x-trial-vilagbajnoksag-budapest-2019-beszamolo-20767
A versenysorozat február 3-án, a barcelonai Palau Sant Jordi komplexumban folyatódik

Az X-Trial-vb budapesti fordulójának végeredménye:

1. Toni Bou (Spanyolország)

2. Adam Raga (Spanyolország)

3. Jeroni Fajardo (Spanyolország)

4. Jaime Busto (Spanyolország)

5. Benoit Bincaz (Franciaország)

6. Jorge Casales (Spanyolország)

7. James Dabill (Egyesült Királyság)

8. Takahisa Fujinami (Japán)

9. Dan Peace (Egyesült Királyság)