Miként azt az előző években megszokhattuk, 2016 januárjában is zsúfolásig telt a Gastland M0 különterme, ahol a 2015-ös MAMI Kupa résztvevői vehették át okleveleiket és trófeáikat. A pilóták mellett a pályabírókat, a szervezőket és a versenybeszámolókat közlő Sportmotor.hu-t is díjazták, majd a hosszúra nyúlt ceremónia végén ismertették, mire is számíthatunk 2016-ban.

Nemzetközi porondonA díjátadó után sikerült elcsípnünk Laczkó Mátét, aki elmesélte, hogy idén sok új kihívás vár rá. Főként a német KTM Kupára koncentrál, ahol a legjobb ötben szeretne végezni, ugyanakkor az IMRC Alpok Adria Stock600 osztályában is kipróbálja magát, illetve, ha ideje engedi, a MAMI Kupa Supermoto futamain is rajthoz áll.

youngtimer600-motorverseny-7606
Laczkó Máté
Nem titkolt célja, hogy a nemzeti bajnokságok Moto3 mezőnyében is helyet kapjon, hiszen az erős mezőnyben is sokat csiszolhat tudásán. Elsődleges célja tehát, hogy minél több versenyen induljon, gyűjtse a kilométereket és a tapasztalatokat, hogy mielőbb felküzdje magát a kontinens élvonalába.

Új kategória, új esélyek

A MAMI Kupa szervezőinek célja, hogy 2016-ban azokat is a pályára invitálja, akik eddig csak az utcán próbálgattk gépük határait. Szeretnék, hogy minél több, eddig ismeretlen motoros vegyen részt az idei küzdelmekben, ezért YT600 néven egész éves kupasorozatot indítanak az alábbi feltételekkel.

youngtimer600-motorverseny-7607
A népszerű MAMI Kupán a résztvevők számára igazán nem lehetett panasz. Ha idén tényleg sokan csatlakoznak az új, YT600 kategóriához, lehet, hogy nagyobb termet kell bérelni a díjátadóhoz...

Gyakorlatilag bármilyen, 2000 előtt gyártott kétkerekűvel rajtrácsra állhatnak a pilóták, csupán annyi a megkötés, hogy karburátoros, legfeljebb hatszáz köbcentis négyhengeres, illetve maximum 750 köbcentis egy- két és háromhengeres gépek vehetnek részt a küzdelmekben. Hogy pontosan mely' helyszíneken és milyen feltételekkel zajlanak majd az új osztály versenyei, arról néhány héten belül a szervező, Magyar Motorsport Szövetség ad részletes felvilágosítást honlapján, a Mams.hu-n.