Persze hosszú még az út az első bírságig, ugyanis jelenleg még azt sem döntötték el, hogy pontosan milyen elhaladási zajszint felett készítsenek felvételt a hangos autósról, motorosról. Ez abból fakad, hogy több tényező befolyásolhatja az eredményt: például milyen tempóval és az út mely részén halad a motoros, illetve milyen környezeti zaj sem elhanyagolható. Persze elsősorban nem a bírságok kiosztása a cél - azt szeretnék elérni, hogy a kiszemelt helyeken lassítsanak a vezetők és csökkenjen a zajterhelés.

zaj-traffipax-angliaban-22266
Ha beválik a rendszer, akkor ezentúl nemcsak igazoltatáskor, hanem menet közben, automatikusan is bemérhetik a hangos autókat, motorokat

A kampány ötletgazdái kiemelték, hogy főként olyan helyeken vetnék be az eszközt, ahová kirándulók és motorosok is nagy számban járnak, és utóbbiak zaja meggátolja, hogy a természetjárók - vagy éppen a helyi lakosok - élvezzék a kikapcsolódást. Példaként a South Downs Nemzeti Parkot, illetve a környék útjait említették, ahol hétvégente sok motoros jár, amit a helyiek és a kirándulók is nehezményeznek. - Persze a zajtraffipax nem olyan hatékony, mint a sebességmérő, és könnyen elképzelhető, hogy teljesen nyílt, beépítetlen terepen egyszerűen nem hoz hiteles eredményt - mesélt kételyeiről Dr. Jonathan Moore, a kampánycsoport vezetője.