A kínai Zontes nemrég egy vadonatúj, háromhengeres, 700 köbcentis erőforrást mutatott be, melyet a szabadalmi beadványok alapján legalább három-négy teljesen különböző motorban láthatunk majd.

zontes-700-as-haromhengeres
A kereken 13 ezret pörgő háromhengeres a Zontesnél. A hírek szerint később 650-es és ezres változat is érkezik belőle, legalábbis a konstrukciót eleve úgy tervezték, hogy alkalmas legyen rá

Egyelőre annyit árultak el az újdonságról, hogy 121 lóerős csúcsteljesítményű, azaz a jövőre visszatérő 600-as sornégyesek szintjén áll, de valószínűleg jóval kedvezőbb az előállítási költsége. Jóllehet, a Zontes eddig főként a 350 köbcenti alatti géposztályban volt jelen, az új háromhengeressel szintet lépne, és megvetné a lábát – az európai piacon is – a nagymotorok kategóriájában.