Kimondottan technikás, lassú pályán zajlott az összecsapás, ahol 45 (!) riválissal kellett megküzdenie a magyar versenyzőnek. Most beavat minket, hogy milyen volt a hétvége és milyen kihívások várnak a Superenduro-pilótákra.

- Az edzéseken nem igazán tudtam jól menni, nem éreztem meg a pálya ritmusát, valamint sok versenyző feltartott, ezért nem tudtam tiszta kört menni, így a Last Chance futamba kellett bizonyítanom - kezdte élménybeszámolóját. Zsigó egy elég rossz rajtot követően folyamatosan jött fel, rendkívül higgadt motorozással sokáig a második helyen haladt, majd az utolsó körben átvette a vezetést és megnyerte a futamot, amivel 9. helyen kvalifikálta magát az esti döntőkre. - Nem igazán tudtam, hogy hányadik helyen vagyok, próbáltam csak arra figyelni, hogy hiba nélkül, nyugodtan tudjak versenyezni.

zsigovits-norbert-a-krakkoi-dontoben-24116
Zsigó 9. helyen kvalifikálta magát az esti döntőkre

Nagyon nehéz volt a pálya, így próbáltam csak az akadályokra összpontosítani, nem pedig a tempóra, ami végül bejött - mesélte, hozzátéve, hogy rengeteg rajongója van a sportágnak Lengyelországban. - Az esti programra már két héttel a verseny előtt nem lehetett jegyet kapni: telt ház, több mint 14 000 néző előtt motorozhattunk - tette hozzá.

zsigovits-norbert-a-krakkoi-dontoben-24118
Noha nem rajtolt túl jól és az utolsó körben sokat veszített, így is hatodikként zárt Norbi a Superenduro-vb első futamán

Norbi egy közepes rajt után folyamatosan jött fel, magabiztos motorozást láthattunk tőle, ami a 6. helyre volt elegendő. - Elégedett vagyok a futammal, nagyobb hiba nélkül sikerült befejeznem, viszont a végére elfáradtam, amit azért sajnálok, mert néhány helyezést veszítettem az utolsó körben - mondta el az első futam után a csákánydoroszlói versenyző. A viadal és a teljes versenyhétvége részletes eredményei itt találhatóak.

zsigovits-norbert-a-krakkoi-dontoben-24117
Január negyediként láthatjuk újra Norbit a Superenduro-vb németországi állomásán

A második megmérettetés sajnos nem sikerült olyan jól Zsigónak, az első körben megütötte a rezóját, valamint kétszer bukott is a futam során, így tizedik helyen ért célba. - Itt már feketén-fehéren látszott, hogy nincs mögöttem az a kondíció, ami szükséges lenne, viszont amit tudtam, kihoztam magamból és összességében elégedett vagyok. A jövőben próbálok több időt szakítani az edzésekre - összegezte a hétvégét. A világbajnokság következő állomása Németországban lesz január negyedikén, ahol természetesen újra szurkolhatunk a magyar versenyzőnek.