Számos magyar siker született a hétvégén rendezett Aplok-Adria Bajnokság és 200 mérföldes Endurance Európa Kupán.

FOTÓGALÉRIA

Általában a SuperStock futama szokott a nap zárása lenni, mivel azonban többen is nekivágtak a 74 körös Endurance-nak ebből a kategóriából, ezért a vasárnapi napot ők kezdhették, hogy legyen némi pihenőjük a két és fél órás maraton előtt. Ez első három versenyző, a német Luger, a cseh Miksovsky és az angol Cooper elléptek a többiektől, és 1 másodpercen belül érkeztek célba.

Velük csak Kispataki Viktor tudta tartani a lépést, és biztos 13 pontot bezsebelve 120 ponttal továbbra is vezeti a bajnokságot. Az őt követő Fabrizio Pellizzionnak jelenleg 96 pontja van, így a következő futamon, melyre október 12-én kerül sor, már elég 2 pontot összegyűjtenie, és megvan a bajnoki cím. A többi magyar is elég jól húzta, Végh Jana az 5., Vida Tibor a 7., Talmácsi Gergő a 8., Varga Gergő a 11., Hofmeister Zoltán a 16., Vörös Sándor pedig - akinek kötelező volt a megjelenés előző nap, a Budapest Parádén az E-Klubos kamionon - a 19. helyen végzett.

A SuperSport kategóriában csak három magyar induló volt, közülük Székely Zsolt húzta a gázt a legjobban, ami a dobogó harmadik fokára volt elég. Nem sokkal lemaradva Juhász Tamás ért be a célba, Tolnai István pedig sajnos bukott és a mentő vitte a boxba.

Ezután a SuperBike következett, ahol az egyetlen magyar induló Vörös Sándor a boxutcából vágott neki a távnak, és felverekedte magát az 15. helyre.

A 125 Sport hozta végül az első igazi magyar sikert, ugyanis Juhász Dávid szenzációs motorozással, mindössze 16 századdal a szlovák Puskar előtt, elsőként húzott át a célon. A bajnoskágban így 104 pontja van, megelőzve ezzel a 93 pontos, olasz Andrea Farat, és jó eséllyel indul az utolsó versenyen a bajnoki címért. 125 GP-ben Sövegjártó Petra a 6., Kovács Nikolett a 7., míg Győrfi Alen a 16. helyre hozta be motorját.

A 250 GP egyedüli magyar indulója, Szabó Attila igazi bravúrt mutatott be, és a dobogó legfelső fokára küzdötte fel magát.

Délután fél ötkor kezdődött a 200 mérföldes Endurance Európa Kupa, ahol 11 magyar páros vágott neki a 74 körös távnak.

A Ducatisok magabiztosan kezdtek, a kívülálónak úgy tűnt, hogy a profi gárdával, felszereléssel, motorral és nem utolsó sorban jóféle hostessekkel érkező csapat fölényesen fog nyerni. A versenyt meggyőzően kezdték, és sokáig vezettek is, ám a kerékcserék és tankolások, valamint a 2 safety car bejövetele után, a Kispataki Viktor - Bitter Sánor alkotta páros átvette tőlük az elsőséget, és a verseny végén 1 perccel az olaszok előtt értek célba. Érdekesség képpen: ha súlyosabb baleset van két safety car jön be a pályára, fél-fél körrel lemaradva egymástól.

Az 1 perces előnyhöz többek között hozzájárult, hogy Kispataki az elején elég jó köridőket motorozott, majd Bitti a lehető legjobbkor, a safety car-ok kijövetelekor jött be a boxba. Gumit az első váltásnál cseréltek, a legkeményebb slicket tették fel hátulra, ami csúszkált is rendesen, ám kibírta a verseny végéig. A harmadik helyen a Végh Jana - Székely Zsolt páros állt egészen a verseny végéig, azonban Székely Zsolt 2 körrel hamarabb jött be a boxba, és habár csurig tankolták a CBR-t, Véghnek mégis le kellett jönnie 2 körrel a vége előtt. Ez épp elég volt az Innodrom Team Racingnek, hogy megelőzzék honfitársainkat, így ők futottak be a harmadik helyre. Jana mindent megtett, hogy utolérje őket, elég is lett volna még egy kör hogy beérje a vb csapatot, ám a 74 kört 1 másodperces előnyel a német-svájci páros fejezte be hamarabb. Ötödik helyen a Varga Gergő - Soltész Attila páros végzett, őket a 8. helyen Ács Ferenc, Hócza Péter, a 10. helyen Hofmeister Zoltán, Zongor Zsolt, a 11.-en pedig a női duó Kovács Nikolett, Katona Judit követte.

A StockSport kategóriában a remek teljesítményt nyújtó Adorján Tamás - Polyák Attila 1 körös előnnyel nyerték a futamot, az összesítésben pedig a 6. helyre hozták be a 600-as gixert. Nevezi Ákos, Babik Szilárd az 5., míg Ács Zsolt és Fekete Csaba a 6. helyen végeztek ebben a kategóriában.

Összeségében tehát sikeres volt a vasárnap, hiszen többször is felcsendült a magyar Himnusz, a kevés, ám annál lelkesebb néző legnagyobb örömére.

A szombati napon az SSP400 és MAMS Amatőr versenyek zajlottak. SSP 400-ban Braun Attila, Kardos Krisztián, Somogyi Péter sorrend született, míg az Amatőr versenyt szokás szerint az R1-el versenyző Soltész Attila nyerte. Őt a suzukis Bognár János és Kocsis Róbert követte.