A korai felmelegedésnek köszönhetően, a megszokottnál korábban elkezdődött a motoros szezon, ami sajnálatos módon a hétvégéket követő baleseti krónikákból is kiderül. Nem ismerve a konkrét esetek okait, inkább csak általános gondolatokat kívánnék a témához fűzni.

Régóta közlekedem autóval, néhány éve motorozom is, ráadásul esetenként oktatom is a leendő járművezetőket a KRESZ szabályaira.

Gyakran hallhatunk, olvashatunk negatív hangvételű nyilatkozatokat hazánk közlekedési moráljáról. Véleményem szerint "csupán" a társadalmi morál tükörképe jelenik meg a közutakon. Mindenki tapasztalhatja környezetében az arrogancia, az irigység, a rosszindulat, az erőszakosság különböző mértékű megjelenési formáit, melyeket tovább fokozhat a jármű mozgásából, zártságából adódó védettség érzete is. Ki ne látott volna már olyan vezetőt, aki adott szituációban kismértékű kormánykorrekció helyett elvörösödött arccal magából kikelve rázza az öklét az általa vétkesnek ítélt közlekedési partner felé. Pedig csupán némi toleranciára és megértésre lenne szükség és mindkét fél nyugodtan folytathatná útját.

Miután az együttműködési hajlam egyesekből teljesen hiányzik, nekünk motorosoknak érdemes mindezt fokozottan figyelembe vennünk a saját jól felfogott érdekünkben, amikor az abszolút és relatív sebességhatárokat feszegetjük, vagy az előzési szabályokat alkalmazzuk rugalmasan.

Manapság a motorkerékpár inkább hobby, szórakozás, adrenalinfokozó, semmint közlekedési eszköz. (Tisztelet a kivételeknek) Ezt és a mai motorok teljesítményadatait figyelembe véve, azt hiszem kijelenthető, hogy motorkerékpár vásárlásakor nem a szabályok betarthatósága az elsődleges szempont. A legfontosabb azonban, hogy fel tudjuk mérni azokat a helyzeteket, amikor ezzel sem a saját, sem mások biztonságát nem veszélyeztetjük, és a közlekedés többi résztvevőjéből sem váltunk ki rosszalló megjegyzéseket. Az autóvezetők semmit sem érzékelnek azokból az előnyökből, amit a motorozás nyújt, így bizonyos helyzetekben nem is várható el tőlük a számunkra kedvező reakció. Ezért ha előrelátóak vagyunk, akkor inkább a rosszra készüljünk fel. A defenzív vezetési technika motorosok részére kifejezetten ajánlott. Felmérhető egy 200 körüli tempóval érkező vagy a sávok közt lavírozó, vagy az autós holtterében lévő motoros? Elvileg igen, ha valaki erre folyamatosan számít. De miért tenné? Van épp elég gondja-baja, talán járműve technikai kezelése is problémás még, netán a kedvenc cd-t hallgatja, éppen sms-t ír, vagy esetleg meg van győződve róla, hogy ő Fittipaldi.

Összegezve, motorosként mások hibáztatása helyett - még ha igazunk is van - jó előre mérjük fel az adott közlekedési helyzetet, "lássunk" a partnerek szemével, és úgy motorozzunk, mintha mindenki ránk vadászna. A bizalmi elv nem kötelező, „csak amolyan útmutató”!

Kálmán Zoltán

www.motoroskepzes.hu

Kapcsolódó anyagok:

A közút nem versenypálya