Enyo

Enyó rengeteget tett értünk. A motorosokért harcolt a minisztériumokban, az autópálya üzemeltetőknél és a médiában egyaránt. Most rajtunk a sor, hogy segítsünk családján, és négy félárván maradt gyermekén. Párjának, Kingának az iszonyú fájdalom mellett egyedül kell gondoskodnia a négy porontyról... A SportMotor.hu saját halottjának tekinti Enyót. Kollégáink fejenként 25.000 forinttal járultak hozzá a temetés költségeihez, továbbá gyűjtést szervezünk a család részére. A temetésre mindenkit várunk, aki közösen elgurulna és megemlékezne velünk motoros társunkról. A pontos dátumot és a találkozó helyszínét hamarosan megjelentetjük a hírek között, valamint az Eseménynaptárban.

Enyedi Ferenc, alias Enyó nevét szinte minden hazai motoros hallotta már. Ő volt az az őszinte, nyílt szívű, egyenes és talpraesett motoros társunk, aki öt évvel ezelőtt megalapította az Rrace Mono motoros érdekvédelmi szervezetet és 2006-ban olyan tüntetést szervezett az irreálisan megnövekedett súlyadó ellen, amilyet még soha nem látott Magyarország. Nem csak azért, mert addig sohasem volt példa több mint 12.000 motorkerékpár felvonulására, hanem azért is, mert mindezt Enyó úgy tudta kommunikálni, hogy az óriási tömegdemonstráció ellenére mindenki békésen, nyugodtan viselkedett. Később ő harcolta ki a motoros autópálya-matrica bevezetését is.Enyó kiskora óta motorozott, rutinosan kezelte a gépet versenypályán és közúton egyaránt.2012. március 4-én, vasárnap délután a tököli főúton haladt, amikor egy autó elé fordult. Enyó súlyos sérüléseket szenvedett és a mentőhelikopterben, a kórházba szállítás közben elhunyt. Negyvenegy éves volt.Ha még itt lenne közöttünk, Enyó biztosan arra kérne mindannyiunkat, hogy ne ítélkezzünk az autó sofőrje felett, és ne gyűlölködjünk. A harcművészetek nagy rajongójaként és rutinos motorosként Ő is nagyon jól tudta, hogy az agresszió feszültséget kelt bennünk. Ez elvonja figyelmünket a vezetésről, így vészhelyzetben nem biztos, hogy megfelelően tudunk reagálni, ráadásul ha idegeskedünk, azzal megfosztjuk magunkat a motorozás nyújtotta örömtől.A legjobb, ha a szezon első gurulása előtt türelmesen átgondoljuk, mire is kell figyelnünk ilyenkor tavasszal! Amikor motorra pattanunk, alaposan élesítsük az elménket és figyelmünket csakis a vezetésre összpontosítsuk. Íme a legfontosabb tudnivalók szezonkezdéshez, olyan emlékeztetők, amik még a rutinos öreg rókáknak is hasznosak lehetnek.
biztonság
Tavasszal minden motorosnak pezseg a vére, ez teljesen normális. Azonban még a legtapasztaltabbaknak sem szabad megfeledkeznie arról, hogy a téli időszakban mindenki "berozsdásodik".

Nézd át a motorod!

Minden szezon első motorozása előtt ellenőrizzük motorkerékpárunkon a következőket:- Kezelőszervek: a karok, pedálok beállításai rendben vannak, kényelmesek; a kapcsolók működnek, nincsenek kilazulva; a kuplung- és gázkar elengedésekor könnyedén visszaállnak alapállapotba, holtjátékuk, ellenállásuk nem túl nagy.- Gumik: a légnyomást mindenképpen állítsuk a gyári értékre! A téli pihenő alatt még a látszólag hibátlan gumiabroncs is veszíthet nyomásából. Ha motorunkat nehezebben tudjuk tolni a megszokottnál, vagy elindulás után nehézkesen fordul, szinte biztos, hogy a probléma oka a túl alacsony légnyomás.- Kerekek: vizsgáljuk át az öntött felniket sérülések után kutatva, a drótküllős kerekek esetében ellenőrizzük, hogy a küllők nincsenek-e kilazulva, eltörve.- Fékek: elindulás előtt győződjünk meg róla, hogy mind az első, mind a hátsó fék kifogástalanul működik! A fékfolyadékot kétévente, szakszervizben cseréltessük le!- Lánc: fújjuk be a láncot, majd többszöri átforgatás után ellenőrizzük a láncfeszességet! Érdemes a láncot elindulás előtt legalább 15 perccel befújni láncspray-vel, így nem veri le a kenőanyagot. Bordásszíj esetén sérülések, kardánhajtásnál olajfolyás nyomai után vizsgálódjunk!- Világítás: a motor beindítása után ellenőrizzük, hogy működik-e az első fényszóró, a hátsó világítás és az index!- Kürt: ez motoron különösen fontos, mert adott esetben az életünket mentheti meg, ha jelezni tudunk egy figyelmetlen vezetőnek. Amennyiben rekedt hangon szól, vagy egyáltalán nem működik, feltétlenül javíttassuk meg!- Folyadékok: ellenőrizzük az olajszintet, vízhűtéses blokk esetén a hűtőfolyadékot és a hűtő csöveit, valamint azt, hogy a motorkerékpár alatt nincs-e gyanús folt, tócsa.- Teleszkópok, rugóstagok: keressünk árulkodó cseppeket a teleszkóp csúszószárán. Egy látszólag ártatlan teleszkópszivárgás is végzetes lehet, mert a féktárcsákra jutva drasztikusan ronthatja a fékhatást.Ha a fenti felsorolásból bármelyik alkatrésszel kapcsolatban hibát, rendellenességet tapasztalunk, szakszerű javítás előtt inkább ne üljünk motorra!

biztonság

A szezon elején még nem számítanak ránk!

A téli időszakban közel öt hónap telik el úgy, hogy motorosokat csak elvétve lát a többi közlekedő. Így aztán teljesen érthető, hogy "elszoktak" tőlünk. Manapság, a gazdasági válság idején a legtöbben egyre inkább rohanó, idegeskedő életet élünk, ez hatványozottan igaz a városok környékén lakókra. A feszültség sajnos közlekedés közben is bennünk maradhat, emiatt sokan figyelmetlenek. Noha sem a munkahelyi, sem a magánéleti problémák nem szolgálhatnak mentségül egy hibás közlekedési döntésre, számunkra ez mégsem lehet vigasz, hiszen minket nem véd fémkasztni.

Érdemes tehát mindig észben tartani a legalapvetőbb szabályt, miszerint "motoron akkor van elsőbbséged, ha megadják!" Ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy kétkerekűn ülve jobb ha felkészülünk rá, a többi közlekedő hibáit is nekünk kell kivédenünk. Ezért folyamatosan nézzünk előre, és szükség esetén szemünket legfeljebb csak egy pillanatra vegyük le az útról - például a műszerfal adatainak leolvasásához. Rendszeresen vessünk egy-egy pillantást a tükörbe is, hogy tájékozottak legyünk a mögöttes forgalomról.

A leggyakrabban előforduló balesetek és azok kivédése

Vészhelyzet: szembejövő jármű

Ha a szembejövő a felezővonalhoz húzódik, netán lassít, már akkor is gyanús, ha nem is indexel. Vajon nem szándékozik-e balra fordulni? Jó tudni, hogy ez a szituáció az egyik leggyakoribb motorosokat érintő baleset! Ha átlépjük a megengedett sebességet, azzal növeljük a baleset esélyét az ilyen helyzetekben, mert a motorok távolságát kisebb méretük miatt egyébként is nehezebb felmérni, még a nagytestű motorokét is. Minél gyorsabban megyünk, a többi közlekedő annál nehezebben tudja megbecsülni a távolságunkat és a sebességünket. Ezért nekünk kell felkészülnünk az ilyen helyzetekre és azok kivédésére.

Mit tegyünk?

Lassítsunk és figyeljük, hogy a jármű sofőrje észrevett-e minket! Ha szükséges, adjunk két-három rövid kürtjelzést! Legyünk felkészülve a vészfékezésre!

biztonság

Vészhelyzet: kereszteződések, mellékutak becsatlakozása

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a motorkerékpárt kisebb mérete miatt sokkal nehezebben veszik észre, ezért kell a biztonsági tartalék. Egyáltalán nem biztos, hogy az elénk kanyarodó jármű vezetője szándékosan tett így, könnyen lehet, hogy egyszerűen csak nem vett észre, vagy nem jól becsülte meg a távolságunkat. Továbbra se feledjük: „motoron akkor van elsőbbségünk, ha megadják!”

Mit tegyünk?

Lassítsunk és figyeljük, hogy a jármű sofőrje észrevett-e minket! Ha szükséges, adjunk két-három rövid kürtjelzést! Legyünk felkészülve a vészfékezésre!

biztonság

Veszélyhelyzet: gyalogosok

Lassú haladás közben és átláthatatlan járműsorok között minden esetben számítani kell a hirtelen felbukkanó gyalogosokra.

Mit tegyünk?

Tömegközlekedési járművek megállói, iskolák, játszóterek környékén különösen legyünk óvatosak! Egyikünk sem szeretné megtudni, milyen érzés egy elütött gyermek szüleinek szemébe nézni…

biztonság

Vészhelyzet: párhuzamos közlekedés, velünk együtt haladó járművek

Az autóvezetők legnagyobb részének fogalma sincs arról, hogy milyen képességei vannak egy motorkerékpárnak, sokan minden járművet a saját autójuk teljesítménye alapján ítélnek meg. Ezért a legtöbben nem számítanak arra, hogy hirtelen ott terem egy motoros, ahol az előző pillanatban még senki sem volt. Könnyen előfordulhat például, hogy csak egy kátyút szeretne kikerülni az egyik járművezető, és mit sem sejt arról, hogy mi már a közelében vagyunk.

Mit tegyünk?

Mindig legyen biztonsági tartalékunk! Ez a megfelelő követési távolságra ugyanúgy igaz, mint a biztonságos oldaltávolságra.

Ha az egyik - velünk párhuzamosan haladó - jármű fékezni kezd, lehet hogy már észrevett valamit (például szemből balra fordulni szándékozó autót, átszaladó gyalogost stb.), amit mi még esetleg nem is látunk. Ilyenkor lassítsunk mi is, és győződjünk meg róla, hogy minden rendben van-e.

Egy rutintalan sofőrt messziről ki lehet szúrni, és bizony, jobb messziről elkerülni. Használjuk tudatosan a periférikus látásunkat!

Legfőképpen városban motorozzunk azzal a tudattal, hogy bármelyik pillanatban fékeznünk kell, esetleg irányt kell váltanunk.

biztonság
Figyelmetlen vezetők, utasok és kisgyerekek bármelyik parkoló (vagy dugóban veszteglő) autó ajtaját kinyithatják, persze a lehető legváratlanabb pillanatban.

Mit ne tegyünk városban?

- Ne legyen túl nagy a sebességünk az előzött járművekhez képest!

- Ne csak az előttünk haladó járművet nézzük, nézzünk távolabb is, így hamarabb észrevesszük, ha például lefékez a sor.

- Ne a sáv közepén menjünk, hanem valamelyik keréknyomban. Itt egyrészt jobban tapad az aszfalt, mert a négykerekű járművek lejárják a szennyeződést, másrészt, ha így helyezkedünk, vészhelyzetben könnyebben találunk menekülő utat.

- Ne bámuljuk oldalra! Amikor oldalra vagy hátra nézünk, tudat alatt automatikusan elhúzzuk a kormányt és letérünk a sávunkról. Ez autók esetében egy kormánymozdulattal korrigálható, azonban motoron nagyon ijesztő, és korrigálni is nehezebb.

- Soha ne előzzünk jobbról! Sem sávon belül, a sáv jobb szélén, sem az útpadkán. Mint tudjuk, a motor amúgy is nehezebben észrevehető, jobbról pedig végképp nem számítanak ránk, hiszen szabálytalan. Éppen ezért ilyen helyzetben bármikor váratlanul befordulhatnak előttünk jobbra, mit sem sejtve arról, hogy a közelükben vagyunk – ismételten kihangsúlyozzuk: teljesen szabálytalanul!

biztonság
Mikor oldalra nézünk, tudat alatt elhúzzuk a kormányt, tehát könnyen letérhetünk az útról!

Mire figyeljünk előzés közben?

- Előzéskor mindig legyen alacsony a sebességkülönbség. Amennyiben túl nagy a differencia a motorunk és az előzött jármű sebessége között, szinte biztos, hogy nem tudjuk elkerülni az ütközést, amennyiben a figyelmetlen vezető előzésbe kezd, anélkül, hogy előtte a tükörbe nézne.

biztonság

- Mielőtt kielőznénk, bizonyosodjunk meg róla, hogy az előttünk haladó jármű nem akar balra fordulni. Ha lassan halad és/vagy balra utca nyílik, várjuk meg, amíg átérünk a kereszteződésen. A sofőrök sokszor nem néznek a visszapillantó tükörbe, mielőtt balra fordulnának, holott a KRESZ ezt szigorúan megköveteli. Jobb tehát az elővigyázatosság! Ha egyszerre több járművet előzünk, mindegyikre külön-külön figyelnünk kell! A periférikus látásnak itt is nagy jelentősége van.

biztonság

- Előzés előtt és közben mindig figyeljünk arra, nehogy kiforduljon elénk valaki a környező utcákból, parkolóhelyekről, garázsokból. A szabályok szerint a vezetőknek mindkét irányba figyelnie kell a kereszteződésekben, kijárókban, de a gyakorlat azt mutatja, hogy erről általában megfeledkeznek. Mindezt tetézi, hogy a motorok távolsága és sebessége csak nehezen mérhető fel. Ha az előzött járművekhez viszonyítva csak kicsi a sebességkülönbségünk, az ilyen esetekben könnyen visszasorolhatunk a saját sávunkba!

biztonság

A március-áprilisi időszak azért is csalóka, mert a levegő hőmérséklete már ideálisnak tűnhet, azonban az aszfalt még jóval hidegebb mint nyáron, hiszen éjszakánként jelentősen lehűl. Tehát az útburkolat még akkor sem éri el az ideális hőfokot, ha napközben úgy érezzük, hogy kifejezetten meleg van. Így aztán jobban csúszik a gumi, a féktávok is hosszabbak a megszokottnál és a kanyarokban sincs biztos tapadás.

A téli csapadék nyomán sok helyen porosak maradnak az utak, és a kemény fagyok a burkolatot is megtépázzák. A kátyúk és hosszanti repedések különösen veszélyesek egy kétkerekűre nézve. Vízátfolyásokra is számíthatunk, leginkább hegyvidéki és/vagy erdős szakaszokon, természetesen általában a legcsábítóbb kanyarok környékén, ahogy azt Murphy törvényei alapján megszokhattuk. Ahogy nő a tengerszint feletti magasság illetve sűrűbbek a fás területek, egyre inkább számíthatunk a kanyarok mögött megbúvó vízátfolyásokra, hordalékokra, hiszen ezeket a területeket nehezebben szárítja ki a nap, ráadásul ilyenkor még meglehetősen lapos szögben és erőtlenül süt.

Balesetmentes motorozást mindenkinek!

Teljes és részletes vezetéstechnikai leírás a motorozzésszel.hu oldalon található