A 24 éves versenyző Endurance szereplésének lehetősége hirtelen jött a szezon elején, s az első három forduló alapján elég szélsőségesen sikerült. Általánosságban elmondható, hogy az új közeg és az ismeretlen pályák a szabadedzések alkalmával érezhetőek voltak Viktor köridőiben. Az időmérő edzésekre azonban felszívta magát, behozta lemaradását és jó formáját a versenyre is átmentette, így a csapat elégedett volt teljesítményével.

Kispataki

Az eredményekben ez sajnos nem mutatkozott meg:

Le Mans – A csapat 7 órán keresztül a 8-12 helyen motorozott, majd a belga csapattárs bukott, elgörbült a váz, és az RMT21 Racing Team minden erőfeszítése ellenére nem tudta folytatni a versenyt.

Albacete – Fred Moreira a harmadik helyen motorozott, amikor a Safety Car a pályára érkezett egy tömeges bukás miatt. Az autó távozása után a francia az élre állt, így vezető pozícióban adta át Viktornak a motort. Kispataki egyórás motorozása alatt megtartotta az elsőséget, de később csapattársa bukott és borda töréseket szenvedett, így a csapatnak nemcsak a dobogós esélyei szálltak el, hanem célba sem értek.

Magny-Cours – A Warm Up-on kezdődött a csapat rossz szériája, ugyanis Jed Metcher bukott és kigyulladt a motor. A rajtra alig készült el a gép, mégis pontszerző helyen haladtak egy ideig, majd amikor az ausztrál előtt összement két pilóta, ismét betont fogott. Ez után újabb gyors szerelésbe fogott az alakulat. A visszaállás után sajnos többször elfüstölt a gép, feltehetően azért, mert a korábbi bukás során az oldalán fekvő gép motorja tovább járt, ez pedig kenési elégtelenséghez vezetett. Így füstbe ment ez a versenyhétvége is.

Kispataki

Viktor a Magyar Bajnokság Open kategóriájának összes idei versenyét megnyerte, és a 2010-es év hosszú távú világbajnokságának (EWC) összes futamán ott volt

A dohai fordulótól mindenképp célba jutást remél a német székhelyű csapat. Viktor teljesítményével eddig minden alkalommal elégedettek voltak, és elmondták, hogy soha ilyen szerencsétlen, többszörös kieséssel tűzdelt évük nem volt. Ezért elnézést is kértek tőle.

A háromszoros Alpok-Adria bajnok hétfőn utazik Katarba, és reménykedik a balszerencsés sorozat végében, egy jó szereplés lehetőségében:„A csapatot érő pechek ellenére tetszik az Endurance Világbajnokság hangulata és színvonala. Motivál a sok néző és a gyári csapatok gyorsasága, úgy gondolom ezek a srácok a rövidebb távon futó világbajnoki futamokon is helyt állnak. Ennek köszönhetően sokat fejlődtem, magabiztosan nyertem kategóriámban a Magyar Bajnokságot és motoroztam pályacsúcs közeli (1.51.5) időt a Hungaroringen októberben. Várom a katari viadalt, én ismételten mindent megteszek a jó eredményért. Nagyon remélem, hogy most semmi sem szól közbe, és a kockás zászló vet véget a futamunknak, miközben pontokat szerzünk.”

A verseny hivatalos edzései november 11-én csütörtökön, a 8 órás futam pedig szombaton 13 órakor rajtol el.