Galéria »

Bár a nagyobb teljesítményű motorokhoz vagyunk szokva, ne feledjük, hogy ezt a modellt kifejezetten azoknak szánja a gyár, akik most lépnek be a motorozás világába, vagy esetleg régi ZZR-jük helyett szeretnének valami modernebb gépet vásárolni. A 33 lóerós gép még éppen belefér a 25 kW alatti kategóriába, így a korlátozott jogsival rendelkezők is bátran elgondolkodhatnak a 250-es Ninján.

A motor kidolgozására, kinézetére nem lehet panasz, a nagyobb testvérek vonalvezetését idézi. Elől, hátul kétdugattyús féknyergek, 6 küllős felnik teszik vonzóvá a kicsi Ninját, ami az európai piacon a már megszokott zöld és fekete színben kapható.

A motor beindítása után a soros kéthengeres blokknak elég szép hangja van, köszönhetően az újfajta vezérműlánc feszítőnek. Elindulás után kissé szokatlan számomra a lóerők hiánya, de ne feledjük, hogy belépő szintű motorról van szó. Az elején kíváncsiságból megnézem a végsebességet: 180 km/h. Nem is rossz egy négyütemű 250-estől, ráadásul teljesíti az EURO 3-as környezetvédelmi normát, így még inkább szép ez a végsebesség adat.

Egy kellemes, lightos motorozás következik az etyeki dombok irányába. A motor 4 és 8 ezer között igazán szépen muzsikál, de az a bizonyos vigyor 8-9 ezer környékén ül az ábrázatunkra. Biztos lesznek olyan Ninja tulajdonosok, akik a legritkább esetben pörgetik 8 fölé a gépet, hiszen ekkor -egy kezdő számára mindenképp - kissé ijesztő hangot ad a gép (ami persze nekünk eléggé bejön).

A kanyargós részeken a kis súly miatt könnyedén lehet a bringát egyik oldaláról a másikra dobálni, egyedül a fék van talán kissé alulméretezve, de ez is csak nagy tempónál szúr szemet az embernek, ráadásul nem lehet állítani a fékkar távolságát, így egy erős fékezésnél rá lehet húzni a markolaton levő ujjakra a kart.

Beszéljünk a piszkos anyagiakról. A motor ára 1.245.000 Ft, melyhez 4 éves garanciát csap a gyártó, az importőr pedig mindezt megtoldotta egy cordura, Kawasaki kabáttal, valamint egy 40.000 Ft értékű vezetéstechnikai tréninggel. A dologhoz még hozzátartozik, hogy a Kawasaki garantáltan visszavásárolja a motort, ha pár év után kinőttük a kis Ninját és például egy jóval komolyabb ZX-6R-t szeretnénk.

Műszaki adatok

Kapcsolódó anyagok:

Kawasaki ZX-6R és ZX-10R teszt