Szinte folyamatos problémát jelent az országban a megfelelő minőségű, mennyiségű vér „beszerzése", ezért az Országos Vérellátó Szolgálat igyekszik minél több programmal, akcióval felhívni a figyelmet a kérdés fontosságára. Az ő munkájukat segítik a Honda Szász csapatának tagjai is, akik immáron nyolcadik alkalommal látják vendégül az ország motorosait a Nyíregyháza-Sóstó Múzeumfaluban.

motoros-veradas-nyiregyhaza-2015-4516

Április utolsó hétvégéjét szemelték ki a 2015-ös akció időpontjául, hogy az időjárás is alkalmas legyen arra, hogy motorral érkezzenek a lelkes önkéntesek. S hogy milyen sikereket értek el eddig? Munkájuk eredményéről sokat elárul, hogy az ott dolgozó személyzet is elismerően nyilatkozott az eseményről, ami nem is csoda, tekintve, hogy az elmúlt évben már 2200 (!) motorost regisztráltak. Külön öröm, hogy évről-évre nő az első véradók száma, illetve az is fontos eredmény, hogy már öt alkalommal tudtak közvetlenül segíteni, amikor egyenesen a helyszínről vitték életmentő műtéthez a frissen levett vért.

Lehetek véradó?

Egyszerű és gyors folyamat a véradás, de van pár kritérium, melynek mindenképpen meg kell felelned, ha jelentkezni szeretnél. Ezekről bővebben a Véradás.hu oldalon olvashatsz, ahol részletesen bemutatják, hogyan is zajlik ez a gyakorlatban.

motoros-veradas-nyiregyhaza-2015-4515

A hagyományokhoz híven - többek között - „Múlt és jelen" motorkiállítás várja a kilátogatókat, emellett bemutatót tart a Safety Hungary vezetéstechnikai centrum csapata, valamint fellép két helyi együttes és tehetséges táncosok is tiszteletüket teszik a színpadon.

Aki szeretne hozzájárulni ehhez a nemes hagyományhoz, április 26-án reggel hét és fél kilenc között a Kossuth téren, a városháza előtt csatlakozhat a felvonuláshoz, melynek végcélja a Múzeumfalu lesz. Fontos, hogy a véradók feltétlenül vigyék magukkal személyi igazolványukat és TAJ kártyájukat!