Vajon mit tudhat egy 125-ös kétütemű a ringen? – tettem fel a kérdést magamban, mikor elfogadtam a Hungaroring Motoros Oktatási Központ meghívását.

A Központ az Aszalós family irányítása alatt működik. Aszalós Ádám (250-ben nemzetközi magyar bajnok is volt) a gyakorlati oktatást vezeti, édesapja, Aszalós Péter pedig az elméleti oktatásokon okosítja a résztvevőket. A 4 napos kurzus mindig elmélettel kezdődik, ahol Péter az alapvető dolgoktól, a pályamotorozáson át, a komoly versenyzésig rengeteg dolgot elmagyaráz. Az elmélet fontos részét képezi a tanfolyamnak, de valljuk be őszintén, az ember a tanteremben ülve már alig várja, hogy végre motorra pattanhasson.

Pár MZ-s kalandot leszámítva nem mondhatnám, hogy tapasztalt 2 ütemű pilóta lennék, így rettentő kíváncsi voltam az Aprilia RS 125-re. A motor egy jól bevált konstrukció, a gyár 1995-ben jött ki az első szériával ebből a típusból. Körülbelül 37 lóerőt présel kifele magából a bringa, ami higgyétek el, bőven elég ahhoz, hogy az ember megtanuljon repeszteni a ringen. A motorra pattanva, és rácsavarva a gázt meglep, hogy szinte fulladozik a gép, ám elérve a 6000-es fordulatot, hirtelen hátba vág, majd 8500-tól úgy tol, mint az ördög.

A gyakorlati képzés a parkolóban kezdődik, ahol ismerkedünk a géppel, különböző ügyességi gyakorlatokat kell végrehajtani, valamint egy „rutinpályán” kell rátermettségünket bizonyítani. Az első napi gyakorlatok ki is merülnek a parkolóban végzett feladatokban, a következő napon aztán -végre- felmegyünk a ringre. A feladat: 3-as fokozatban 8000-es fordulatszám mellett végigmenni a pályán úgy, hogy sehol sem vesszük el a gázt. A célegyenesben baromira könnyű ez a mutatvány, ám a sikánban, a célegyenes végén és az élesebb kanyarokban a kevésbé rutinos motorosok elvéreznek. A célja tulajdonképpen ennek a feladatnak, hogy Ádám mögött motorozva megtanuljuk ideális íveken venni a pályát. Másnap aztán a szokásos elméleti képzés, és bemelegítés után már szabadon eresztheti az ember a kis Apriliákat. Ahogy gyorsul a tempó, úgy lesz egyre élvezetesebb a karikázás. Ádám beáll mögém, és egy kör erejéig figyeli a hibáimat, majd leállunk a pálya szélére és elmagyarázza, min kellene javítanom, hogy még gyorsabb legyek. Hasznos tanácsokkal lát el, egy versenyző kritikus szemével figyeli az embert. Felmegyek és próbálom tartani magam a hallottakhoz. Úgy érzem szakítok, mint egy mérgezett, aztán Ádám jól otthagy. Hát igen, van még mit fejlődni.

Amit biztosan meg lehet tanulni ezekkel a motorokkal, az a tempós, lendületből való motorozás. Muszáj az ideális íven menned, és soha nem szabad 6000 alá ejteni a fordulatot, mert oda a jó köridő. Soha nem gondoltam volna, hogy egy kis 125-össel ennyire élvezetes a ringen csapatni. A pálya hátsó szekciójában félelmetesen könnyen lehet dobálni a motort egyik oldaláról a másikra, ráadásul a bringa súlya miatt nagyobb kanyarsebességgel lehet az íveket venni, ami nem mindennapi feeling. A családias hangulat egyébként még élvezetesebbé teszi a 4 napot, bátran ajánlom bárkinek, aki motorozási tudását szeretné fejleszteni, vagy komolyabban szeretne belemerülni a pályamotorozásba.

A 4 napos tanfolyam díja 85.000 forint, ami tartalmazza az oktatási-, motorhasználati és üzemanyag költséget (kaució nincs), a motoros felszerelést, valamint 1 éves Aprilia Márkaklub tagságot.

További információ:

www.apriliamotor.hu

Telefon: 20/5252 837

Email: apriliaplus@freemail.hu