Az általában napos de mindig szeles 4450 méter hosszú ausztrál pályán már az időmérőkön Bayliss volt a leggyorsabb, rendre több tizeddel szabályosan alázta a mezőnyt. A superpole-on aztán 1’32.159-es idejével jó egy másodpercnyi mínusszal végképp sírba tette a Corser által még 1999-ben felállított körrekordot. Az első sorba feliratkozott még Corser, Toseland és Steve Martin. Igen az a Martin, aki a jó száz köbcentinyi hátránnyal rendelkező háromhengeres Petronas-szal versenyez tavaly óta. Saját bevallása szerint ezen a pályán végre nincs akkora hátrányban a gumiszaggató ezres négyhengeresekhez képest, mivel az FP1 gyengébb teljesítménye miatt itt-ott kezelhetőbb. Szerintem inkább Martin helyismeretének és a kvalifikációs gumik minőségének volt ez betudható, mert a másnapi versenyeken Petronast nemigen láthattunk az első tíz között.

Corser ezúttal csak az első futamon volt eredményes

Az első futamon kezdetben Bayliss megállíthatatlannak tűnt, egyszerűen olyan eszméletlen tempóban motorozott, hogy szinte kanyarról-kanyarra rázta le a többieket. Ez egészen a 16-odik körig ment mikor a valószínűleg ronggyá kopott gumik miatt annyira belassult, hogy a többiek sorban előzték meg, és a végén épphogy meg tudta őrizni hatodik helyét Ruben Xaus elöl, akit újra a Superbike VB élmezőnyében láthatunk. A futamot végül Corser nyerte, akit egészen az utolsó kanyarig keményen támadott Barros. A brazil ex-MotoGP versenyző így már a harmadik versenyén – legjobb hondásként - második tudott lenni, nagyon hamar megtalálta tehát a helyét az élmezőnyben. „A csapat nagyon keményen dolgozott, a versenyre egy tökéletes beállítású Klaffi Honda Fireblade-et kaptam. Nagyon jól használtam a gumijaima,t így még a verseny végén is kellő tapadással bírtak.” – nyilatkozta Barros. „Miközben Corsert üldöztem azt terveztem, hogy az utolsó körben fogom igazán támadni. A kritikus pillanatban aztán nem voltam hozzá elég közel. Túl kockázatosnak tűnt előzni, jobb volt megmaradni a biztos második helynél.” – fűzte hozzá. A dobogó legalsó fokára az időközben szintén beállítási illetve ezekből kifolyólag gumiproblémákkal küzdő Toseland állhatott, míg a legjobb Yamahás Haga lett az ötödik Rolfo előtt.

A második futamban Qatart idézve Haga állt az élre, Toseland viszont hamar visszavette a vezetést, de miután Corser váratlanul bukott, Bayliss szemernyi kétséget nem hagyott a győztes kibenléte felől, és mivel ezúttal keményebb gumikkal versenyzett, bő 5 másodpercnyi előnnyel megnyerte idei első versenyét! „Nagyon jó volt a hétvége, az első verseny után nyilván kissé magam alatt voltam de ilyen a versenyzés. Aztán minden jól alakult, mert a csapat okosan döntött, és tudták mit kell tenni.” – örvendezett Bayliss. “Még a verseny előtt csináltunk egy versenyszimulációt azzal a gumival ami tönkrement, így elég különös ami történt. Végülis mindegy, túltettük magunkat rajta és úgy döntöttünk, hogy egy keményebb Pirellit teszünk fel. A verseny felénél megelőztem Toseland-et és habár három körrel a vége előtt majdnem ugyanabba a helyzetbe kerültem a gumikkal, még képes voltam annyira elhúzni, hogy nyerhessek. Jelenleg vezetjük a bajnokságot, ami külön bónuszpont.”

Barros revansa a futam után

Nem sok előnye van a pontversenyben, hiszen az eddig megbízhatóan jól motorozó Toseland mindössze egy ponttal van lemaradva tőle. Troy Corser viszont óriási csúszásának köszönhetően jópár pontot veszített és vegyes érzelmekkel hagyta el a pályát: „Nos, felemás nap volt annyi bizonyos. Egy fantasztikus győzelem az első versenyen, majd egy bukás a másodikon. Tudtam, hogy az első futamon Bayliss nem lesz képes végig tartani azt a tempót és, hogy a gumijai nem fogják bírni. Mikor utolértem láttam, hogy problémái vannak szóval nem lepődtem meg mikor megelőztem – valójában ő engedett el. Aztán egy elég jó harcom akadt Barros-szal, de a verseny végéig sikerült magam mögött tartanom. A második futamon, a Lukey Heigths utáni kanyarhoz vezető részen hirtelen elvesztettem a hátsó tapadást és átdobott a motor. Éreztem, hogy valami a hátamnak ütődik és tudtam, hogy egy motor volt az. Elmentem a Melbourne-i kórházba egy ellenőrzésre. Tényleg nem tudom miért estem, hiszen a telemetria szerint semmi különöset nem csináltam az előző körökhöz képest.” – kommentálta az eseményeket Corser.

A Supersport gépeknél Charpentier ahogy eddig, simán a leggyorsabb volt a Ten Kate CBR600RR-rel. Ő indult az első rajtkockából, igaz, ha valahol, akkor itt kellett volna az ausztrál Kevin Curtain-nek átvenni a kezdeményezést az új R6-tal. Curtain minden erőfeszítése ellenére „csak” a második leggyorsabb volt az időmérőkön, noha csatlakozott hozzá csapattársa, Parkes is az első sorba. A verseny a szokásos forgatókönyv szerint zajlott: Charpy el, Curtain szorosan mögötte, a többiek pedig kicsit lemaradva. Igaz ezúttal Parkes révén még egy Yamahás állt a dobogóra.

Curtain, Charpentier és Parkes a dobogón

Curtain tehát eddig kétszer maradt alul a francia világbajnokkal szemben, ennek ellenére továbbra is töretlen optimizmussal néz a jövőbe: „Párszor Charpentier elé kerültem, de minden alkalommal mikor azt hittem elhúzhatok tőle, újra megelőzött. Kemény verseny volt de mindig fair, hiszen Sebastien és én bízunk egymásban. Az új R6 fejlesztésének az első szakaszában tartunk. Qatar és Phillip Island után úgy gondolom, mondhatjuk, hogy az első szakasz elég jól sikerült. Alig várom a fejlesztés második részét, Valenciát.” Az élmezőny további részében harc igazából csak a negyedik helyért dúlt. Tiberio és Harms Hondáikkal végig gyilkolták egymást és az idén első versenyén induló Tiberio egy tizeddel hajszálra megverte márkatársát. A Ten Kate török üdvöskéje, Sofuoglu az ötödik helyről kicsúszott.

A Superbike VB április végén folytatódik Valenciában és picivel később Monzában, ahol Bayliss igazán jó eredményekre számít. Persze ehhez a többieknek is lesz egy-két szavuk...

torro

Kapcsolódó anyagok:

Parádés kezdet a Superbike VB-n

Eredmények

Phillip Island

SBK 1. futam:

1.Troy Corser - Suzuki GSX-R1000, 22 kör, 34:33.545

2. Alex Barros - Honda CBR1000RR, -0.450 sec

3. James Toseland - Honda CBR1000RR, -7.974 sec

4. Noriyuki Haga - Yamaha YZF-R1, -15.121 sec

5. Roberto Rolfo - Ducati 999F05, -16.292 sec

6. Troy Bayliss - Ducati 999F06, -17.120 sec

7. Ruben Xaus - Ducati 999F05, -17.192 sec

8. Fonsi Nieto - Kawasaki ZX-10R, -22.457 sec

9. Andrew Pitt - Yamaha YZF-R1, -22.490 sec

10. Chris Walker - Kawasaki ZX-10R, -23.176 sec

11. Lorenzo Lanzi - Ducati 999F06, -28.347 sec

12. Yukio Kagayama - Suzuki GSX-R1000, -28.413 sec

13. Regis Laconi - Kawasaki ZX-10R, -28.833 sec

14. Steve Martin - Foggy Petronas FP1, -28.977 sec

15. Michel Fabrizio - Honda CBR1000RR, -29.122 sec

16. Pierfrancesco Chili - Honda CBR1000RR, -30.825 sec

17. Norick Abe - Yamaha YZF-R1, -30.955 sec

18. Max Neurkichner - Ducati 999RS, -35.417 sec

19. Ivan Clementi - Ducati 999RS, -46.919 sec

20. Franco Battaini - Kawasaki ZX-10R, -68.373 sec

21. Shinichi Nakatomi - Yamaha YZF-R1, -6 kör, bukott

22. Karl Muggeridge - Honda CBR1000RR, -7 kör, műszaki hiba

23. Fabien Foret - Suzuki GSX-R1000, -10 kör, műszaki hiba

24. Craig Jones - Foggy Petronas FP1, -12 kör, bukott

25. Vittorio Iannuzzo - Suzuki GSX-R1000, -13 kör, bukott

26. Marco Borciani - Ducati 999F05, -14 kör, műszaki hiba

27. Sebastien Gimbert - Yamaha YZF-R1, -18 kör, műszaki hiba

28. Lucio Pedercini - Ducati 999RS, -19 kör, műszaki hiba

2. futam:

1.Troy Bayliss - Ducati 999F06, 22 laps, 34:33.803

2. James Toseland - Honda CBR1000RR, -5.528 sec

3. Alex Barros - Honda CBR1000RR, -14.312 sec

4. Noriyuki Haga - Yamaha YZF-R1, -16.208 sec

5. Andrew Pitt - Yamaha YZF-R1, -17.656 sec

6. Yukio Kagayama - Suzuki GSX-R1000, -20.832 sec

7. Roberto Rolfo - Ducati 999F05, -21.130 sec

8. Ruben Xaus - Ducati 999F05, -25.224 sec

9. Fonsi Nieto - Kawasaki ZX-10R, -25.638 sec

10. Chris Walker - Kawasaki ZX-10R, -26.007 sec

11. Michel Fabrizio - Honda CBR1000RR, -32.867 sec

12. Norick Abe - Yamaha YZF-R1, -33.171 sec

13. Max Neukirchner - Ducati 999RS, -33.211 sec

14. Pierfrancesco Chili - Honda CBR1000RR, -34.314 sec

15. Steve Martin - Foggy Petronas FP1, -34.467 sec

16. Regis Laconi - Kawasaki ZX-10R, -35.549 sec

17. Ivan Clementi - Ducati 999RS, -35.976 sec

18. Fabien Foret - Suzuki GSX-R1000, -49.037 sec

19. Shinichi Nakatomi - Yamaha YZF-R1, -49.120 sec

20. Sebastien Gimbert - Yamaha YZF-R1, -49.214 sec

21. Craig Jones - Foggy Petronas FP1, -80.378 sec

22. Franco Battaini - Kawasaki ZX-10R, -82.805 sec

23. Karl Muggeridge - Honda CBR1000RR, -13 kör, bukott

24. Lorenzo Lanzi - Ducati 999F06, -13 kör, bukott

25. Marco Borciani - Ducati 999F05, -13 kör, műszaki hiba

26. Vittorio Iannuzzo - Suzuki GSX-R1000, -16 kör, műszaki hiba

27. Lucio Pedercini - Ducati 999RS, -18 kör, műszaki hiba

28. Troy Corser - Suzuki GSX-R1000, -19 kör, bukott

Világbajnokság állása:

1. Troy Bayliss - 75 pont

2. James Toseland - 74 pont

3. Troy Corser - 63 pont

4. Alex Barros - 55 pont

5. Andrew Pitt - 45 pont

6. Noriyuki Haga - 42 pont

7. Roberto Rolfo - 32 pont

8. Michel Fabrizio - 25 pont

9. Ruben Xaus - 24 pont

10. Fonsi Nieto - 19 pont

SSP

1. Sebastien Charpentier - Honda CBR600RR, 21 kör, 34:01.822

2. Kevin Curtain - Yamaha YZF-R6, -1.361 sec

3. Broc Parkes - Yamaha YZF-R6, -7.796 sec

4. Yoann Tiberio - Honda CBR600RR, -16.788 sec

5. Robin Harms - Honda CBR600RR, -16.798 sec

6. Josh Brookes - Ducati 749R, -21.250 sec

7. Johan Stigefelt - Honda CBR600RR, -21.344 sec

8. Dean Thomas - Kawasaki ZX-6RR, -26.309 sec

9. Christian Zaiser - Ducati 749R, -26.473 sec

10. Maxime Roccoli - Yamaha YZF-R6, -26.515 sec

11. Sebastien Le Grelle - Honda CBR600RR, -29.839 sec

12. Mauro Sanchini - Yamaha YZF-R6, -34.988 sec

13. Gianluca Vizziello - Yamaha YZF-R6, -36.328 sec

14. Didier Van Keymeulen - Yamaha YZF-R6, -37.402 sec

15. Javier Fores - Yamaha YZF-R6, -38.574 sec

A világbajnokság állása:

1.Sebastien Charpentier – 50 pont

2.Kevin Curtain – 40 pont

3.Robin Harms – 21 pont

fotó: Suzuki, Ducati, Yamaha