Aprilia SR50 8,6 / 10

Aprilia / Aprilia SR50
gyártási év: 2007
lökettérfogat: 50 köbcenti
ekkor vette: 2007
eddig használta: 2008
km óra állása az elején: 0
vezetett km: 12300
fogyasztás: 4 liter / 100 km
teljesítmény: 8/10
megbízhatóság: 10/10
szervízháttér, alkatrészellátás: 9/10
kényelem: 7/10
összességében erre értékete: 9/10
megérte-e a vételt: igen

2007 nyarán kaptam mint ballagási ajándék. Most már több mint 12 000 kilomlter van benne szóval elég sokat használom, eddig minden nagyobb gond nélkül. A folytást 600 kilométer után vették ki belőle. Folytással 48-50 km/h volt a vége viszont 2,5 liter körül fogyasztott. A vége az olyan 85-90 körül van, de nem tudom pontosan megmondani, mert 80-as óra van benne de azon túl megy. Folytás nélkül ha tépem neki megeszik 4, 4.5 liter benzint. Pakolhatóságról anyít hogy a gyári zárt sisak befér, de vittem vele már 3 db másfél literes vizet is, szóval lehet azért bele pakolni. Megjártam vele már kétszer a balatont ami 240 km oda vissza + amit ott motorroztam, de 60-70 km után már fáj az ember feneke.Hidegben 1-2 percig kicsit dadog a motor de utána megy rendesen. Szervízbe Dunakeszire hordom a mille motorhoz, teljesen megvagyok velük elégedve hamar végeznek és korrektek. Hibái: Az első reflektorba 1500 km után mindig kiégtek az izzok, ami később kiderült amiatt volt hogy a gyári akumulátor egyik cellája nem volt jó, de ezen kivűl minden rendben:)

Erre használta
Suliba járás, Városban és kisebb túrákra

Javítanivalók
Izzo cserék, aksi csere ami után minden rendben:)

Itt szervizelte
Mille motor

A beküldő 1 éve motorozott, amikor kritikáját írta.

Beküldte: pedosr_19

Beküldve: 2008. október 31.