Nolan N104 N-Com 5,5 / 10

Nolan / Nolan N104 N-Com
Nolan N104 N-Com
ekkor vette: 2013
eddig használta: 2014
minőség: 6/10
kényelem: 6/10
strapabírás: 5/10
összességében erre értékete: 5/10
megérte-e a vételt: nem

Úgy voltam vele kipróbálok egy felnyithatós sisakot. Már évek óta a piacon vannak, gondoltam kiforrta már magát. Mivel a fejem mégis csak a fejem ezért a drágább kategóriák között nézegettem. Először a a C3-at néztem ki, de megdöbbenve láttam a sharp teszt eredményét a sisakról, csak 3 csillag. Pedig felpróbálva irtókényelmes volt, sőt a tesztek szerint a leghalkabb a felnyithatós sisakok között. De mindegy volt ha nem véd. Tehát jött a következő a Nolan N104. Ez már 4 csillaggal rendelkezett. Sok tesztet elolvasva nem tűnt rossz sisaknak, igazából agyon dicsérték. Tehát elmentem megvenni, ha már ott voltam vettem hozzá egy gyári N-com bluetoothos rendszert is, teszem hozzá majd annyi volt mint maga a sisak, de mondom biztos minőséget veszek, gondoltam én naiv még akkor. Első úton már feltűnt hogy nagyon hangos a sisak, mondom te jó ég pedig ez a 2. leghalkabb Klapphelme elvileg a világon. Rátérve az autópályára a zaj elviselhetetlen, simán rosszabb volt mint az előtte használt 50.000 ft os Lazerem. Az utasból a zenéből a gps-ből semmit nem hallani 140-es tempónál. Eltelt egy hét elkezdett szó szerint nyekeregni a sisak, mintha kb 3 éves lenne és olajért könyörögne, na itt már gyanús volt hogy ez nem lesz egy 5 éves befektetés, ugye a carbon miatt 5 évig akarom megtartani. Aztán teltek a hetek, hónapok különösebb probléma nem volt vele, egy kis átalakítás után a zaj is elviselhetőbb lett. Persze azt az apróságot leszámítva hogy a plexi tetejénél beázik a 330 eurós sisak, és a belsőfelén az ember nyakába folyik a víz. Vagy éppen azt hogy a "kiszedhető" mosható bélés tövestől szakadt ki mikor kiakartam venni kiöblíteni. Azt hiszem a dicséreteknek ezzel vége is van, most jöjjön az n-com része. A sisakból kiindulva nem számítottam tartósságra itt sem. De azt nem gondoltam volna hogy a garancia időt sem bírja ki szegény. De először is lássuk milyen volt új korában, szép fekete. A dobozból kivéve már első pillantásnál láttam hogy a mikrofon meg fogja magát adni olyan kis vékony könnyen hajló anyagból van. Aztán ami még probléma volt vele hogy egyszerűen nem lehetett hangosítani rajta, a sisak maga zajos ugye, és akkor még ezen a sz.ron sem lehet hangosítani. Első héten mérgelődtem hogy hogy lehet így kidobni 600 eurót egy ilyen koncepcióra ráadásul kétszer ugye mert páromnak is ilyen van, persze ez azóta sem múlt el :) . De akkor lássuk mi jött mikor teltek múltak a napok. Utas és sofőr között egész jónak bizonyult, viszonylag használható, de nem tökéletes. Telefonálni is kiválóan lehet vele ha az ember lelassít 80 km /h-ra. A rádió is jól használható bár inkább csak városban talál adót. Aztán eltelt kerek egy év és 15.000 levezetett kilométer. Az N- com úgy ahogy volt egyik percről a másikra megadta magát. Hallani hallottam, de csak a Bluetooth-os részével, tehát engem nem hallottak és én sem a gps-t, amit egyébként kábellel használtam. Félve vittem vissza a Louisba mert ha egy év gari van rá ott vágom vele be a kirakatot. De hál isten a garancia két év. Mondták hogy elküldik a Nolanhez szervizbe, ráírták a papírra mi a kínja, mondták hogy 3 hét és mehetek érte. Eltelt 3 hét telefon nem jött, mondom benézek megkérdezem mi újság. Hát ilyenkor főszezonban 5 hétig is eltart a javítás a Nolannél, közli velem a Louisos kolléga. Mondom az igen, tehát nem én vagyok az egyetlen ha a Nolannél a javítási műveleteknek még főszezonja is van. Mindegy eltelt 5 hét hívnak hogy mehetek a sisakért. Sisak elő majd próba, a mikrofon működik újra, bár a vezetékén egy szakértő szép szigetelő szalag csomó figyelt. A papíron a kábel ami a gps-hez kapcsolódik be volt írva hogy valószínűleg rossz, de szerintem a nolannél nem tudnak németül mert ugyan azt a kábelt küldték vissza, ami meglepő módon nem működött. A Louisos srác egy bontatlan csomagból hozott nekem egy újat. De még mindig nem működik, a srác sem értett mert a papíron az van hogy kicserélték a főegységet, tehát csak a kábel lehetett rossz. A bontatlan dobozból előkerül a főegység is próba a régi kábellel, nem jó. Majd az új kábel új egységgel, természetesen jó. Néz a srác rémült arccal hogy hát ezt vissza kéne küldeni a Nolan szervizbe. Mondtam neki hogy nekem nincs még 5 hetem, erre a srác így csinál hogy akkor várjunk 20 percet bele rak egy vadi újat :D . És láss csodát 5 héttel és 20 perccel később már működik is újra a sisakom. Itt határoztam el hogy írok erről egy tesztet, mert a Louis előtt le a kalappal nem úgy mint a Nolan elött... ! 1 év és egyszerre hal meg a mikrofon, a kábel, és a főegység egy része. Mivel egy átlag motoros nem vezet le 1 év alatt 15.000 km-t inkább két év alatt a gari meg ugye pont két év, lehet találgatni hogy hol minőség. Ennyit az 5 éves tervemről :)
Egyébként ettől függetlenül megszerettem a nyavalyást....

Problémák
Zaj, Ncom

A beküldő 6 éve motorozott, amikor kritikáját írta.

Beküldte: foregon

Beküldve: 2014. július 7.