Simson S51B 9,4 / 10

Simson / Simson S51B
gyártási év: 1990
lökettérfogat: 70 köbcenti
ekkor vette: 2010
eddig használta: 2012
km óra állása az elején: 13238
vezetett km: 4000
fogyasztás: 3 liter / 100 km
teljesítmény: 10/10
megbízhatóság: 9/10
szervízháttér, alkatrészellátás: 8/10
kényelem: 10/10
összességében erre értékete: 10/10
megérte-e a vételt: igen

Nagyon patent kis paripa. Egyben van és nem túl sok fejfájást okozott eddig. Hálás és sok szép emlék kötődik hozzá, remélem ezek száma gyarapodik még és velem lesz, mint egy jó feleség XD.

2010 augusztusában vettük egy idős úrtól, akinek már 2 éve állt a garázsában letakarva. Amikor megláttam nagyot néztem, milyen király kis motor lakozik a lepel alatt.

Apámtól és anyámtól kaptam ajándékba, első motorom és soha nem adnám el.Ezen tanultam meg motorozni és borulni is.

A motorkán 70-es henger volt, van és lesz.
Most már több, mint egy éve a főtengely is az.
Nagyon megy, de én ehhez szoktam, hiszen ezen tanultam meg motorozni. Hiába ültem azóta bármilyen Simsonon, soha nem éreztem ugyanazt, de még közelit sem.

Ennek a kis motornak lelke van, ezért semmit nem cseréltem rajta, de ha mégis le akartam valamit akkor egy hét és az tönkrement, ezért visszapakoltam bele azt amivel megvettük. :)

A sebességről annyit, hogy nagybátyám Honda MB 8-asát odaverte mivel azzal akartuk megmérni mennyi a vége. Nagyjából 93-95 km/h óra volt 17-es kisfogassal.

Ezután letettük a tűt, elvettük a kaját, de így is félelmetesen komoly a járgány:)
Nem adnám oda semmiért :)
Egyszer a fiamé lesz, legalább megtudja mi az hogy Simson.

Erre használta
Túrázás, Otthontól albérletig (még most is), lazulás

Javítanivalók
kiskondi

Itt szervizelte
Faterral ketten :)
Az alkatrészek olcsók, nem úgy, mint az új robogóknál ( az alkatrészek ára harmada egy robogóhoz képest)

A beküldő 2 éve motorozott, amikor kritikáját írta.

Beküldte: pityke0603

Beküldve: 2012. november 7.