Suzuki DRZ400-E 8,8 / 10

Suzuki / Suzuki DRZ400-E
gyártási év: 2005
lökettérfogat: 400 köbcenti
ekkor vette: 2006
eddig használta: 2007
km óra állása az elején: 0
vezetett km: 11000
fogyasztás: 6 liter / 100 km
teljesítmény: 8/10
megbízhatóság: 10/10
szervízháttér, alkatrészellátás: 10/10
kényelem: 6/10
összességében erre értékete: 10/10
megérte-e a vételt: igen

A motort újonnan vettem, tehát, nem tom h milyen lehet egy használt, de megpróbálok objektív lenni. Szóval megtetszett a drz, ugyanis előtte egy dr 600-am volt, ami a 60 kilómra kissé dömper effektus volt. Tehát megvettem, és elkezdődött a tesztelés. Kb 40 kilóméter volt benne(elvileg bejáratós volt) az első dolgom az volt h csörögtem a haveroknak, aztán ki a szántásba a térdig érő sárba. Nem számított h hideg vagy h bejáratós, lesz**tam, szabályzáson közlekedtem mingyárt vagy 2 órát a sárban. 2 nap múlva irány Somogybabaod, ahol a 4 hete tartó folyamatos esőtől gyakorlatila 4-5 órán keresztül a dagonyában üvöltve 1-2-ben végig! Aztán mingyárt fogtam vele egy tuskót repültem vagy 4-5 métert, azt se tudtam h hol vagyok hirtelen. A gyári vaskormány derékszögben meghajlott, a hűtőm meg kilyukadt. Na király gondoltam, de a hűtőtömítő adalék megoldotta:) Kormány csere és ment tovább az élet. Olyan dagonyában jártam h ülésig elsüllyedt, és megállt, mert beszívta a vizet, hónapokig le sem mostam, olajat is csak asszem 3-szor cseréltem a 11ezer km alatt, láncfesszességet talán 3-4-szer állítottam, néha megolajoztam a láncot, de azt sem vittem tulzásba, volt h hetekig csak a hétvégi állatkodásra vettem csak elő, rá sem néztem, ütöttem vágtam, estem-keltem vele, de egyetlen egyszer sem volt egy rossz pisszenése sem. A kollégák ktmei meg egyéb versenymotorjai már vagy szétdöltek vagy generál, ezen semmi! A futóművet érdemes jól beállítani, meg a karbit átkarburálni, és akkor már be sem fullad. A gyári fúvókával néha tapasztaltam hirtelen nagy gáznál alapjáratról. Az orrnehézséget én is észrevettem, de az ereje egész jól kompenzálja, mert van benn elég. Amúgy egy jóindulatú motor, és az az önindító pedig egy áldás a nap végén amikor már 50 szer állítod fel és 4-5 órája kínlódsz a sárban! Az RMZ-nél már visszasírtam azt a drága önindítót. 8000-nél cseréltem egy első-hátsó lánckereket, de láncot nem mert az mégegyszer annyit kibírt volna. A gyári fékbetétekkel adtam el, amik még 50%-osak voltak! Egykerekezni nagyon jó vele, mert nem olyan goromba mint a cross motorok, én 3.-ban gázpöccintésre felvettem és 4-5-be felkapcsoltam és mentem vele leszabályzásig. Nagyon szerettem, mert ritka igénytelen motor, és ugyanúgy elmentem vele mindenhol ahol a versenymotorok. Sőt! Én mindenkinek ajánlom, mert amilyen poklot nálam megjárt, és amennyit borogattam, hihetelen h mennyire egyben maradt. Sokan versenyendurónak mondják, de én a hobbik közé sorolnám a szrvízigénytelenség miatt. Egy kis átalakítással, akár még versenyezni is lehet vele..:)
Ja érdemes megnénzni h mit adtam neki:
http://www.sportmotor.hu/motor... és a többi hétvégi őrültködés részek!

Erre használta
Endúrózás, kicsi crosspálya

Javítanivalók
olajcsere, gumi csere, kormánycsere,

Itt szervizelte
Én szervizeltem

A beküldő 10 éve motorozott, amikor kritikáját írta.

Beküldte: Móka

Beküldve: 2009. február 5.