Yamaha YZF250 9,8 / 10

Yamaha / Yamaha YZF250
gyártási év: 2007
lökettérfogat: 250 köbcenti
ekkor vette: 2010
eddig használta: 2011
üzemóra az elején: 30
vezetett üzemóra: 80
fogyasztás: 7 liter / óra
teljesítmény: 9/10
megbízhatóság: 10/10
szervízháttér, alkatrészellátás: 10/10
kényelem: 10/10
összességében erre értékete: 10/10
megérte-e a vételt: igen

2007 Yamaha YZ250F

Technikai adatok:
Folyadékhűtés, négy ütem, DOHC, 5 szelep, egy henger, 77.0 x 53,6mm, sűrítés 12,5:1, 1,3 literes olajkapacitás, elöl 250mm-es hullámos féktárcsa, hátul 245mm, stb. blabla, nem széles, nem magas, ellenben 92.7kg, szóval könnyű is, hagyjuk most ezt…

Előjáték
Két évnyi kétüteműzés után 2010. márciusában eljött az ideje a kétütem űzésnek, itt az alkalom, hogy kipróbáljam négyesben. Egy szombat délelőtt lett az enyém a kis teste, miután pénteken sikerült korrekt áron megválnom hőn szeretett, ám hirtelen haragú 250-es kétüteműmtől. Elhoztam a Yamaha Fehértől, és még aznap délután felszereltem rá az ajándékba kapott „50 éves a Yamaha” jubileumi sárga idomszettet, mert a gyári kék olyan gyönyörű, hogy azt megtartom inkább jelenlegi állapotában, szépen bezacskózva.

Elsőre meghökkentő lett az eredmény, járkáltam körbe-körbe, hümmögve nézegettem, mint az eszkimó a fagyasztóládát. Meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy lőtávolon kívülről Suzukinak fogják nézni, jó barátom szerint ez így egy Suhama. Köszönhetően a varázslatos időjárásnak, szombaton már nem volt kedvem sárban és esőben kipróbálni, ezért otthon maradtunk, hátha vasárnap nem szakad ránk az ég. Ez nem jött be, vasárnap is egész nap zuhogott, alaposan megfűszerezve csontig harapó széllel. Mivel én amúgy is akkor motorozom, ha JÓL ESIK, felpakoltam Malackát (viseletes kisbuszom), és irány a mindig minden mennyiségű vizet elnyelő taksonyi pálya. 12 méter mélyen csakis homok, tán csak képes elnyelni még ezt a mennyiségű vizet is. Tán csak NEM… A pályára vezető rally-t végigcsúszkálva siralmas látvány fogadott, Taksony felvehette a diplomáciai kapcsolatot Finnországgal, mert itt is az ezer tó látványa tárult elém. Sajnos a tervezett fényképezgetés és onboard készítése még várat magára, nem akartam szétáztatni a vizuális rögzítőapparátomat… Szerencsére nem voltam egyedül, állandó tettestársaim is jöttek, mert társaságban még a szenvedés is jó. Mondhatnám, hogy vidáman magamra kapkodtam a ruhát, és sietve irány a pálya, de miért hazudjak. Utoljára oviban toltam be két kanál tökfőzeléket ilyen kelletlenül, mint ahogy rászántam magam az indulásra, de igazából csak az első 5 perc volt meredek, amíg péppé ázott rajtam minden, utána már egykedvűen tocsogtam, mint a kolbász a zsírban egy jó vidéki lagzin. Na de ne szaladjunk (csúszkáljunk) előre.

Indítás
Mindig csodálattal figyeltem azokat a négyüteműző társaimat, akik képesek a pálya szélén perceken át küzdeni a motor hergelésével, a berúgó kart sűrűn taposva, és a motorral beszélgetve, ahol említésre került a teljes rokonság, ferdeszemű édesanyákkal és keleti származású nagynénikkel együtt. Eddig bármelyik kétütemű motorom legfeljebb második rúgásra indult. Szóval volt bennem némi félsz, hogy beállok a sorba. Benzinszint ellenőrzés (a fene se lát bele a tök fekete tankba ilyen borult, sötét időben, de lötyög valami), benzincsap nyitás, szivató ki, slusszgomb lenyomva, átforgatom négyszer, slussz elenged, és BUMM. És indul! Szépen mormog. Hagyom, had melegedjen, addig átmozgatom a csuklóm, nyakam, derekam, térdeket, bokát…a bokát nem, mert a csizma nem engedi. Nagyon szép hangja van.

Mehetünk
Egyes fokozat, könnyedén kattan, a motor 3 éves, de egy évet állt szalonban, és az előző gazdája sem rúgta szét, minden kézre áll, az ülés kemény, keskeny, formás. A láncszett még a gyári, kissé csörömpöl, fejben már rendelem hozzá az újat. Finoman, lassan indulok meg a pályán, kapcsolgatom végig a könnyen járó, precíz váltót, idegen a motor, de barátságos, az első gumi kiválóan támaszt a kanyarban a csúszós pocsolyákon, a hátsó már erősen elhullatta pár tejfogát, fejben rendelem a következő tételt: hátsó gumi. Nézzük a fékeket, elöl viszonylag hosszú úton, fokozatosan adagolhatóan harap…bár nem is harap, először szépen kóstol, aztán nyammog, csócsálgat, ráfog, majd belemélyeszti metszőfogait. Azt kell, hogy mondjam, kiváló az első fék, sokkal bátrabban és többet fogom használni, mint az exemen. A hátsó féket szokni kell, olyan erős, amilyet a Hondámon nem tapasztaltam, csínján kell vele bánni, nem taposhatom úgy, mint a gazda lánya a szőlőt, mert blokkolással válaszol. Különbség még a motorfék, de már jó pár 4T-t kipróbáltam, így ez nem meglepetés. A futómű némi hangolásra szorul, természetesen ez nem róható fel a motornak, előző gazdája nyilván más súllyal rendelkezett, meg nem tudni, mikor eresztették le utoljára a teleszkópokban feszülő levegőt, mert a légtelenítő csavarok kereszthornyain szinte megszámolható, hányszor érintette csavarhúzó. Beruházási listámhoz odakanyarintok egy légtelenítőszelep-párt is. Pénztárcám reszketve húzza magára a rádobott pulóveremet a kisbusz rejtekében.

Durvulás
Két kör bámészkodás, gyönyörködés és brummogás után, immár egyenletesen 2cm rétegben sárral bevakolva úgy gondoltam, hogy ideje előcsalogatni Pöttömkéből a vadállatot, és próbáltam menni 1-2 gyors kört. Ez sajnos nem teljesült 100%-ban, egyrészt mert a tudásom kevés ehhez, másrészt a pálya jellege inkább a technikás kanyarvételeket és a ramplikon való szakadatlan fekvőtámaszozást teszi lehetővé. Az sem segített sokat, hogy a szemüvegem pillanatok alatt opálossá lihegtem, és a makacs pára végleg letelepedni látszott. A felgyülemlett esővíz nem gond, az apró cseppek kövér foltokba tömörülve elsuhannak maguktól Dél felé. Hasznos tipp, hogy a szemüveg tetején a lencsét a keretből kipattintva felül szellőzni tud. Vasárnap ennek az eredménye 1 kör helyett 4-5 kör megtétele volt a teljes vakságig. A motor menetdinamikája teljesen nélkülözi a kétüteműeknél megszokott semmi-semmi-DURR-jézusisten! érzést, egyszerűen alulról tol, mint a dízelvonat, ezt szűkebb fordulattartományban végig tudja, aztán erőszakosan hosszúra nyúló gáz kitartásánál szabályozva DA-DA-DA-dadog, ott már illik lökni a váltókaron egyet. A teljesítménye az én tudásomnak és súlyomnak elegendő, kisebb, könnyebb, fordulékonyabb, mint a CR250, nagyon lendületesen sodródni látszik barátságunk bimbódzó tavirózsája közös sorsunk vidám patakocskáján! Megy, mint a vadmalac, na. Meg olyan sárosak is voltunk a végén…

Összegezzünk
Mint ahogy Bugyiba Sárin keresztül vezet az út, az igazi barátsághoz is a sok közös élmény segít hozzá, így nem vonnék még le messzemenő következtetéseket egy ilyen sáros, esős, de nem elesős nap után. Igazi arcát akkor mutatta meg a vas, mikor az O-betűzést gyakoroltam vele a nap elején, fordulékony, kezes, nyomatéka sok megcsúszásnál visszasegített, hogy ne heveredjek le a vidáman fuldokló földigiliszta családok mellé, de a pályán is derekasan helytállt, pedig összesen talán egyszer forgattam tiltásig, kíváncsiságból az asztalra vezető egyenesben. Egy biztos, nagyon megérdemelte az esti fürdetést, ami után kompresszorral szárazra fújtam, és a láncot is alaposan lespréztem. Ami igazán meghökkentő volt, az a fogyasztása. A kereskedésből nem tudom megmondani, mennyi benzinnel hoztam el, de én magam még nem tankoltam bele, és gyanítom, hogy az extrém sportokat kedvelő erdei manók sem lopakodtak oda egy kannával, míg én a csizmámból öntöttem ki a vizet a depóban. Üzemóra mérőt nem tettem még rá, ezért nem tudom megmondani, mennyi ideig haverkodtam vele, érzésre annyi biztos, hogy a zweitakte elődje ennél jelentősen jobban szürcsölte a benyát. Szürcsölésből mi is kivettük a részünket a nap végén, egy kedves sporttársunk és barátunk jelentős mennyiségű kapucsínót és kávét hozott a pályára, melyet hálával és esővízzel csordultig telt szívünk megmelengetésére fogyasztottunk el.

Erre használta
Csak krosszpályákon.

Javítanivalók
semmi

Itt szervizelte
Nagyjából 100 üzemórás korában kellett egy kis szelephézag-állítás, Yamaha Fehéréknél, Pilisborosjenőn.

A beküldő 18 éve motorozott, amikor kritikáját írta.

Beküldte: keme

Beküldve: 2011. március 17.