A 2021-es utánpótlás-bajnokság

Az utánpótlás gyorsaságimotoros-bajnokság idén is lehetőséget ad a fiatal motorosoknak, hogy folyamatosan fejlődhessenek, tanuljanak.

A Supermoto szakággal karöltve rendezik meg az idei kispályás utánpótlás-bajnokságot, ahol a gyorsasági utánpótlásversenyzők három különböző kategóriában mérhetik össze tudásukat. Emellett a Supermoto stílust kedvelők a Pitbike kategóriákban is kipróbálhatják magukat, sőt itt felnőttek is rajthoz állhatnak. Természetesen a felnőtt Supermoto OB végigkíséri a sorozatot és színesíti azt látványos, izgalmas versenyekkel.

Idén 5+1 hétvégén, öt különböző helyszínen mutathatják meg a fiatalok, hogy ki a leggyorsabb közülük. A szomszédoknál, a Dunaszerdahelyhez közeli Slovakia Ringen kezdődik az évad, majd négy hazai helyszínen folytatódnak az összecsapások. A plusz egy futam pedig szintén hazánkban, az Euroringen kerül megrendezésre, ahol viszont csak a sorozat legidősebb fiataljai a Moto5 kategóriával gurulnak pályára a MAMI Kupa keretein belül.

A pontos helyszínek, időpontok és részletek kiderülnek a bajnokság beharangozó videójából: