bár érdekes hogy folyamatosan megy az adok - kapok itt is erről a jelenségről.
Az rendben van hogy arról megy a vita a mai robogók nem felelnek meg a hatályos előírások szerint a segédmotorkerékpárra vonatkozó korlátozásokra és közlekednek így velük megfelelő engedélyek nélkül vagy ugye jön a 125/50 is, de észrevehetnétek Ti is akik erről papoltok folyamatosan azt, hogy sajnos a közutakon nem éppen szabályosan közlekedik a járművezetők nagy része. Ebben a helyzetben kifejezetten életveszélyes helyzetek alakulnak ki a szabályokat betartani akaró segédmotorkerékpárral közlekedők számára még az Én városomban is. Sajnos az elmúlt években többször voltam szenvedő alanya olyan baleseteknek ahol a szabályokat be nem tartó autósok ütöttek el vagy éppen kanyarodtak elém irányjelzés nélkül, azt már csak halkan említem meg hogy az oldaltávolságot kik nem tartják be előzéskor. Ahelyett hogy egymással vitázunk el kellene gondolkodni azon hogy a régen megalkotott szabályokat talán módosítani kellene mert a megváltozott körülmények ezt követelik, ha ez nem megy minek van egyáltalán segédmotorkerékpáros kategória a jelenlegi helyzetben? Az az M kategóriás engedély véleményem szerint a kerékpárosokra és az elektromos kerékpárokra kellene, mert ugye Ők mindenféle jogosultság nélkül vesznek részt a forgalomban és senki nem ellenőrzi hogy a KRESZ ismeretük miből is áll.
Persze ezzel természetesen megszegik a szabályokat Ők is abban a pillanatban hogy átlépik a 40 km/ó-s sebességet. Szóval elgondolkodhatnának a törvényhozók, jogszabály alkotók ezeken. Nekem tökéletesen elég volt a 40 km/ó, 1975 környékén és ma is elég lenne ha a közlekedés többi résztvevője is betartaná a neki engedélyezett sebességet de ma már igazán túlléphetnének ezen a 40 km/ó korlátozáson és legalizáltan engedhetnék a lakott területen belüli 50 km/ó sebességet, Mi meg csak vitázzunk tovább a megváltoztathatatlanról.
(bár az legalább már valamit tanult a tanfolyáson.)
én pont leszarom, hogy kit mennyire és miért büntetnek meg.... persze elébe megyek és azt próbálom eljuttatni az agyáig sokaknak, hogy nem kellene..... nem ér annyit