de akkor sem vagyok előrébb, ha az ügyvéd felhívja, utánna meg engem az ügyvéd felhív, hogy mi van
én érintettként közvetlen tudok vele beszélni. Ezt egyébként még akkor sem értem, hogy erre az eljárásramiért van szükség?
Kétszer miért kell, ugyanazt a "munkát" elvégezni
ráadásul 8200-ért
Azt mondja június óta még ilyen náluk nem volt én vagyok az első eset.
közúti közlekedési balesetet szenvedtem a motorkerékpárommal
Súlyos sérülésem miatt büntetőeljárást indítottak a szgk-i vezetővel szemben, aki nem ismerte el hibáját, miszerint én olyan gyorsan közlekedtem, hogy Ő nem láthatott engem
Ügyvédhez fordultam aki kizárólag személyi sérüléses biztosítási ügyekkel foglalkozik
Még az igazságügyi vélemény nem készült el az ügyben, tehát áll a dolog.A kár és személyisérülés bejelentőmre amit a jogi képviselőm eljutatott az allinaz biztosító részére, a biztosító meglepő lépésre szánta el magát és mindent megpróbálva a későbbiekben vélhető károsultnak(nekem) történő fizetési kötelezetségeinek a kibúvása alól, az alábbi fényképeken megtekinthető gusztustalan fogásra szánta el magát.
Az ügyvédem elmondása alapján 40 évi praktizálás óta ehhez foghatóval még nem találkozott.
Az ügyvéd azért van, hogy téged informáljon, és nem neked kell rohangálni mindenért, igaz, Gino?