Közben valahogy beugrott még egy kérdés, amivel kapcsolatban érdekelnének a vélemények.
Amúgy tuti kényelmes, azt nem vitatom, de védelem szempontjából sose éri utol a csizmát.
Kemény vagy. Én nem vállalnék hegymászást motoros csizmában. Mármint OK, egy "megállunk a parkolóban, és felsétálunk a kiépített úton a várhoz" típusút simán, de annál komolyabbat nem, ha nem muszáj.
Én nagyon nem vagyok híve az álló helyzetben járatásnak, szerintem is a motort menet közben kell felmelegíteni. Télen amúgy nem mentem még ER-5-tel, de az injektoros motorom kb. azt csinálja, amit írtál, hogy fokozatosan engedi vissza a "szívatót", azaz induláskor ha hideg van magas alapjáratot tart, majd szépen lassan, apránként egyre lejjebb veszi míg végül eléri a meleg alapjáratot. De ezt nem a garázs előtt várom meg, hanem menet közben, a hajtáslánc többi része is hadd melegedjen. Persze amíg nem meleg, addig csak nagyon kíméletesen hajtom, télen főleg.
Illetve idézem Fisi korábbi hsz.-át, miszerint inkább a gázkarral emeld az alapjératot, ne a szívatóval (illetve szívatóval ne sokáig):
"Hideg a motor, kicsit tovább kell tartott gázzal alapjarat felett tartani. Illetve az először kissé maradhat a szivató is tovább mondjuk egy percet. Tartott gázt direkt írom, ugyanis a sok szivató felhigitja hosszú távon a motor olajat. Lődd be kézzel kb. 1500 környékére hagyd úgy 2-3 percig közben aprókat raprobalva a gáz karra majd látod hogy veszi a gázt. Télen nyűgös ribanc az Ernő, de mint egy jó ribanc ennek is megtalálható a G - pontja kellő gyakorlattal!"