Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Na felénk ezekbe a kis falvakba a sváboktól elvették a saját házaikat (a nagyszüleimtől is) és odaadták a szegény magyaroknak meg ki tudja kiknek. Azóta eltelt 2 generáció a fiam lesz a 3-ik. és meg kell nézni melyik népcsoport most hol tart!
Én nem a vérre fogom hanem a nevelésre, ezt látják így ezt csinálják, ha bekerülnek jobb környezetbe akkor próbálnak oda húzni ahogy mi is, 120 éve még a sváb és szlovák falvakban a magyarokat nézték úgy mint mi most a romákat ( bepanaszolták rendszeresen a hatóságoknál a magyarokat a viselkedásük miatt, nyilván ez a kis falvakban a szegény magyarokra vonatkozott akik hasonlóan éltek mint a putrisok sőt azok voltak), a szegénység lerombolja a morált és erkölcsöt. A nemzet mint fogalom még 200 éves sincs, volt a nemzetes úr aki nemes volt így feljebbvaló és voltak a szegények származástól függetlenül, a polgárosodás hozta el azt, hogy a népet is figyelembe kényszerültek venni a "nemesek" ( nemes, arisztokrata az aki arra büszke, hogy a nagyapja és dédapja is lopott).
Fehérben is van féreg.
Szerencsére az arányok mások.
Vannak kivételek, írtam.
a vér fura
szomszéd faluban volt egy cigó gyerek, full normális, fehér sszony 2 gyerek, munka másodállás, semmi kocsma cigi bármi ilyesmi
de a vér az megvolt benne
hogy hol ezt vett hol azt mindig adott-vett valamit, de ilyen legál dolgot telefon xbox stb
Ez folyik a vérükben.
Hozzánk is vettek fel pár éve egyet.
Próbált beilleszkedni, de nem sikerült.
Nem jött be időre dolgozni, nem lehetett neki parancsot adni....
Alkalmatlan munkára a többsége.
régi cégemnél is volt egy 6 fős cigó hegesztő brigád
pár hétig bírták aztán leléptek, persze amit tudtak vittek magukkal fejpajzs meg amit elbírtak
csak nem feltétlen a mi politikusaink.....
Én még nem tudom, hogy kivételek-e hanem csak nézek mint hal a szatyorban és kivárok, egyenlőre meglepett, hogy ma az egyik raktárban egy fiatal lány volt a főnöke a népeknek, pár hete látom a cégnél, de nem tudtam mit csinál, most már igen.
ezek igénylik az erőszakot, bármi buli van már verik is egymást
mondjuk amit nem értek hogy miért jön ki ezekhez a yard..... mert mostanában heti szintem van balhé a cigóknál
pl boltban is amikor fesztiváloznak le lennének verve, jonnek a rokonokkal azok is aztán megnyugodnának és tudnák hol a helyük
mert még mindig 1 cigóra 5 magyar van..... csak ugye a jogok..... egy ilyen lenne már brüsszelben lennénk napirenden
Akkor más volt a helyzet, a legjobb barátom is az volt, de most megint más és az általad leírtaknak pont a politikusok a fő okozói!
Van kivétel.
Nekem is van normális, tiszta, dolgos roma ismerősöm.
Csepp a tengerbe sajnos.
Dehogy ezért hanem mert pillanatok alatt bűncselekmény lesz az erőszak (mondjuk jogosan) és akkor sitt lesz a vége, mikor elnézőbbek voltak még a szervek nem volt ezzel gond mert pár saller a családnak és meghúzták magukat, de ma máűr gáz ezt tenni. A megoldás nyilván az lenne ha a szervek rájuk másznának, felénk most mintha ilyesmi lenne legalábbis remélem.
ez a hiba
de amíg a jogok ilyenek nem tudsz tenni semmit
szerinted miért nem tesz a yard semmit sem? mert bármit tenne mászkálhatna utána bíróságra
volt egy rendőr ismerős aki azóta leszerelt
cigó jogsi nélkül, megállították, nem akarta igazolni magát és kekeckedett, előállították aztán kecskeméttől pestig járt vagy 15 tárgyalásra
Így van.
Viszont tehetnének pár lépést abba az irányba, hogy ne ültessük őket egyre magasabb lóra.
De nem mernek nyúlni hozzá.
Senki.
Az utóbbi hónapokban sok romát vettek fel hozzánk sőt mostanában kisfőnökök is lettek, eddig nincs gond illetve aki régóta van itt azokkal a szokásos, de a főnökség kedveli őket. Ambivalens érzéseim vannak a dologgal, egyrészt jó ha dolgoznak sőt viszont a fene tudja, majd meglátjuk.
Ez csak úgy.....
nálunk az a helyzet hogy mindig is volt pár cigány család, egy volt ilyen putris a többivel sok gond nem volt, persze más volt az életvitel, nem volt a házukon tiszta udvar rendes ház, de jártak suliba többége el is végezte, szinte mind dolgozott valahol aztán elvoltunk velük
volt olyan emberke akivel még diszkóba is elmászkáltunk
most az van hogy betelepedett egy csomó család ezekkel már sok a baj, de a nép nem tesz semmit, és miért nem? mert bármit tennél csak szarul járhatsz, és nem azért mert a cigók utána összefognának és pusztítás lenne( mert akkor le lenne vágva mind) hanem mert saját fajtánk felvenné és már menne is a tévébe a felvétel
de ugyanez a pesti helyzet is egy cigó gyerek randalírozik a buszon és eltűri mindenki, senki sem meri kibaszni a buszból mert tuti a busz harmada azonnal besúgó lenne
Patkányokat szaporítunk.
Nekik áll a világ, rájuk más törvények vonatkoznak, alanyi jogok a fellegekben.....
Sok jóra nem számíthatunk.
Ahogy az ország is halálra ebben a dologban ha minden így marad!
Röviden:
A közbiztonság nulla.
Rendőrség jelenléte létszámhiány miatt nulla.
Bűncselekmények száma az egekben.
Senkire nem számíthattak az ott lakók, csak talán egy ilyen szervezkedésben.
töredelmesen megvallom fogalmam nincs miről van szó, a videót se néztem meg
csak annyit tudok hogy bármi "nemzeti" dolog halálra van itélve
egyrész az erőviszonyok nem teszik lehetővé hogy politikai szintem bármit tegyenek
másrészt meg egy ilyen nemzeti összefogás a nép nélkül szart se ér, ha 10 millió magyarból 8 millió az utcán tombolna el lehetne valamit érni, akkor azért már simán kivitelezhető lenne hogy fejek hulljanak
A miértje volt fontos ennek a kis erödemonstrációnak.
Hidd el, ez a megmozdulás, Jászapátiban elérte a célját!!!
Igaz, hogy nem országos szinten, de a helyieket nem is az érdekelte.
pár ilyet megéltünk már
miép, jobbik, meg biztos volt még hasonló megmozdulás
ezek hallára vannak itélve
kb mint széllel szembe hugyozni