De csak másold ide a 14-16 000-et forduló motorok "gyújtás"-át.
Az a helyzet hogy a gazdája elmondása alapján ő megvette, de mivel valami gond volt vele, elvitte egy olyanhoz aki "ért hozzá". ~2 évet állt nála, ezt-azt csinált rajta (talán), majd kikerült szegény a szabad ég alá. Ekkor jutott eszébe a tulajnak hogy valahol van neki egy motorja és elment érte. Mikor meglátta hogy a kert végében, a szabad ég alatt van "tárolva", felment a pumpa és elhozta. Persze addigra a természet már elkezdte lebontani a dolgokat.... Szóval így került hozzám, de én akkor mondtam hogy ez nem ér egy fillért sem, csak valamiért ez nem jutott el a gazda tudatáig. Amit tudni kell még róla hogy vizes-nyálkás olajra hasonlító valamit engedtem le a blokkból. Én csak az oldaldeknit szedtem le, de akkor már láttam hogy a kuplung sem úgy áll ahogyan kellene. A motort csak eddig bontottam, mert egyenlőre a gazda nem akarja finanszírozni a blokk teljes felújítását. Annyit mondott rá hogy fut még vele egy kört. Futnia nem kell mert a masina most már beindul.
De ez azt jelenti az én meglátásomban, hogy elviszi olyanhoz aki olcsóbb mint én. Hát tegye. Majd valahol rohad még két évig, aztán megy a vastelepre. Azt is felajánlottam neki hogy hagyja nálam az alkatrészek és a munkadíj fejében (ez eddig 16e), de nem szeretné. Én pedig nem erőltetem, mert még a másik Simóval sem haladtam, idő hiányában.
"megtekintheted.... azt,hogy simsonos szempontból értelmezhető tartományban (4ik kép, 3-8000 között),jellegében milyen gyújtásgörbét szokás beállítani. "
milyen 14-16 ezres fordulkatokról bezsélsz?
Úgy látom,neked egyszerűen nem veszi be a gyomrod,hogy valaki egy bizonyos témában jártasabb nálad.
Vagdalkozol össze vissza,mert úgy érzed megsérült az egód. Tök felesleges presztizskérdést csinálni ebből.