), csak motorkerékpáré legyen, és méretben beférjen!
.
.
főleg a kép hiszen kiváncsi banda vagyunk:-)
Én azonban nem kísérleteznék. A mocikon sohasem méretezik túl az akkut. Sem terjedelmében, sem kapacitásában.
Egyébként a típus az, amit Blue írt.
A gondozásmentesség pedig nem sok mindent jelent. Számomra annyit, hogy nem látod benne az elektrolit szintet, és így észrevétlenül döglik meg az akksid.
Ha zselést vennél, akkor oda meg speckó töltő kell. Vagy kókányolsz egyet egy fogyasztó közbeiktatásásval.
Ebből látszik, hogy a normál savas akku híve vagyok. Hiszen két hetente ránézek, nyomok bele kis vizet, ha kéri, látom ekkor, hogy elyik cellám kezd "zavarosodni", és fel tudok készülni az esetleges cserére. Néha megnyomom "idegen" árammal. Nálam jó akksinak lenni. A kocsimban is már 7 éve benne van, és a minusz 20-ban is gyönyörűen teker a kis olajkályhán.