Nagyköbcentisek felé ? Miről beszélsz ? Örültem , hogy akkor azt az 500-ast kitudtam fizetni ! 1989-ben az a négyhengeres 500-as egy űrhajónak számított a Jawa-k és Mz-k között ! 🤔
Semmi jövőkép, semmi egészséges ego, semmi karriervágy. legyen meg a napi 8 óra, meg valahogyan vegetáljunk.
Ugye egy építész, ha lediplomázik, kell még neki igazolt két év építőipari cégnél, mint mondjuk egy rezidens, és nem culágerként, és a második év végén vizsgázik és akkor majd mérnökkamarai tag lehet, mert anélkül a kurva anyját sem tervezheti meg ugye.
Tehát két évig dolgozik valahol maszeknál leszopódva, este meg tanul, hogy a vizsga is meglegyen.
Igaz, utána, könnyebb lesz, persze ha jó mérnök lesz.
nálunk 7kW, de mindenre elég , háztartási gépek ,4db légkondi, fullba világítva végig az udvar , 2pc nonstop megy, ennyire elég, a 15kW bőven sok egy sima háztartásba
nekem hab volt a széle de ilyen kurva vékony hab
aztán sokkal vastagabbra cserélték, ha jó emlékszek 12 ezer volt a kettő, de ez több mint 10 éve volt
infinity mély nekem a kocsiban volt, full vízálló meg uv álló, még most is megvan be van építve egy gagyi hangfalba, de amióta kihalt a garázsban a hifitorony azóta nem hallgatom
Ügyvéd havernak tavaly cseréltettem membránszélt az USA infinity hangfalában, 60 ezer volt a 4, de örült nagyon, mert már szar hangja volt, szét volt porladva.. majd' 1 MFt-os hangfal volt, de 25 éve 😁
'90 környékén még én magam cserélgettem a júzereknek a membránszélt, nem bonyolult, ha megvan minden hozzá. Mondjuk mi ilyen habszélű szarokkal nem foglalkoztunk, a normális az gumírozott papír vagy valami szálas-rostos papírszerű.
Na, három hét "munka" és egy hét táppénz után az energetikus-jelölt felmondott. Építész diplomásról beszélünk, általános iskolás munkát adtam neki, a megküldött mérőállásokat kellett neki a megküldött kinézetű táblázatokból egy összesítőbe átrendezni, tehát másolás, illetve a számla lényegi tartalmát, fogyasztási hely, időszak, mennyiség, költség kellett volna jegyezni. Tehát X ingatlan 2024 októberi fogyasztáshoz kapcsolódó számla 20 m3 gáz, 15.120,- forint, kb. ennyi, jöhet a következő.
Nem írt a füzetébe semmit, mondjuk nem is emlékezett semmire.
én nem értek ehhez
egy ismerős csinál jó hangfalakat, már ezelőtt 10 éve is több millás szetteket hozott össze
de nem áll neki hangszórókat csinálni
amúgy nekem nagyjából egy álló hangfal sem tetszik, szólhat bárhogy, meg az összevissza szín/forma
a hangfal az fekete, téglatest forma és a magassága 2-2,5x annyi mint a szélessége. a többi csak buziskodás 😁
ja és 20cm feletti a mélynyomó....
én 96-ban megtaláltam a tuti szettet azóta azt hallgatom sajna a gyári mély habszéle kihalt és hiába kértek el egy szatyor pénzt a javításért egy rakat fos lett utána a hangzás, aztán haver adott helyette 2db 25-ös mélyet és azóta ismét teljes a boldogságom
az erősítőben ki kellene cserélni a kondikat mert lett egy minimális kis alapzaj az elmúlt szűk 30 évben de együtt lehet még élni vele, plusz a balance potit ki kellett kötni mert valamiért szar lett hiába lett kitakarítva tekergetés nélkül is változtatta az ellenállását aztán olyan lett a hang mintha hintalovon lett volna a hangfal 😆
El nem hinnéd, hogy hány ilyen önjelölt zseni ténykedik ebben a szakmában 😁 de kb. tizede tényleg tud valamit 🤔
ezekre a kis szériás csicsás vackokra tényleg van igény - pont, mert "kis szériás csicsás vackok" és ugye ez kell az újgazdagnak, nem a "tucat" 🤣
...pont ezért is hagytam el úgy 2015 körül... én még hobbiból csináltam, a vevőköröm is szenvedélybeteg volt 😁 de aztán ezek szépen elfogytak (leghamarabb vidéken) és maradt a sok hülye újgazdag, akiknek fingjuk nem volt az egészhez, csak pénzük. Üzletileg persze ez jó volt, de akkor már inkább a számtekkel foglalkoztam, ezek a pénzes hülyék meg úgyis Pestre akart mind menni vásárolni, az importőrhöz... az meg eladott nekik, nem volt kizárólagos területi szerződése senkivel.
youtube is van pár ember aki javít
ami a gyárban elkészül 3 óra alatt ő avval szarozik 3 napig
most azért ha hozzáteszi a 3 napi bért már kurva drága a cucc....
végülis ezek az audiózakkantak maguk kérik az extrém lehúzást, ki kell elégíteni az igényüket
Nem, ez a csávó az audiofileknek adta el mint spéci kézzel készült cucc, iszonyat drágán, nem a kisipari minőséget képviselte. Igaz értett is hozzá, nem csak összecsapta.
biztos vagyok abban hogy az ilyen kisipari csak szarabb lehet mint egy hangszórógyár felső polcos cuccai
olcsóbbnak biztos olcsóbb ha a munkaidejét nem számolja és a kommersz cuccoktól ha szerencséje van még jobb is lesz
nekem elég bolt egyszeri beszopódás a kisiparral azóta ezeket figyelmen kívül hagyom
ellenben egy hangdoboz tervezés meg hangváltó tervezés egész más dolog, de hangszórót venni kell, kis szerencsével lehet kapni keveset használtakat( mert valami buzi vájtfülűnek nem tetszett a hangfalban) viszonylag olcsón
Kivéve ha te adod el a sok buzinak a cuccokat jó drágáért el misztifikálva 😆
Nekem is volt ilyen hangszóró gyáros ismerős. Maga öntötte a kosarat, ragasztotta a mágnest, meg csinálta a membránt is és sok pénzért vették tőle az audiófilek. Nem mondom ügyes volt a csávó, de kb. annyival volt jobb szerintem a videoton hangszórómhoz képest, hogy nem ferrit hanem neodium mágnest használt, és ferrofludot is belelocsolt a tekercsbe.
Ja, megnéztem a műhelyt és nagy gépek voltak nem csak a hűtők, a kostoló amit kaptunk meg raclette-t sütöttek kimondottan arra gyártott sajtból igen jólesett. A kefír is. 😆
Na az egy igazi hifi fanatikus lehet, 30 éve sok ilyet ismertem... akkor még hobbiból hifiztek az emberek, az ucsó 10-15 évben ezek eltűntek, mára már csak a milliomosok maradtak meg - kici pézből már nem lehet okosnak lenni ☹️
Na hát az ujságokra nem lehet alapozni semmit, a balesetnél öszevissza irkálták az irányokat.
Mégis ugy volt ahogy először gondoltam mert az adta ki a nyomokból. Az autós öregasszony jött a hetvenes tábla felől a főuton, balra befordult a motoros meg az egyenesben jött szemből, ott viszont akár nyélgázon is jöhetett már. Az anyjánál volt szegény, nem egy nagyon rohanós inkább túrázós figura volt. A vénasszony meg nem látta mert délben a feje tetejäről sütő nap elvakitotta és nem látta a nyugatról érkező motort.
Ugye egy építész, ha lediplomázik, kell még neki igazolt két év építőipari cégnél, mint mondjuk egy rezidens, és nem culágerként, és a második év végén vizsgázik és akkor majd mérnökkamarai tag lehet, mert anélkül a kurva anyját sem tervezheti meg ugye.
Tehát két évig dolgozik valahol maszeknál leszopódva, este meg tanul, hogy a vizsga is meglegyen.
Igaz, utána, könnyebb lesz, persze ha jó mérnök lesz.
aztán sokkal vastagabbra cserélték, ha jó emlékszek 12 ezer volt a kettő, de ez több mint 10 éve volt
infinity mély nekem a kocsiban volt, full vízálló meg uv álló, még most is megvan be van építve egy gagyi hangfalba, de amióta kihalt a garázsban a hifitorony azóta nem hallgatom
'90 környékén még én magam cserélgettem a júzereknek a membránszélt, nem bonyolult, ha megvan minden hozzá. Mondjuk mi ilyen habszélű szarokkal nem foglalkoztunk, a normális az gumírozott papír vagy valami szálas-rostos papírszerű.
Nem írt a füzetébe semmit, mondjuk nem is emlékezett semmire.
egy ismerős csinál jó hangfalakat, már ezelőtt 10 éve is több millás szetteket hozott össze
de nem áll neki hangszórókat csinálni
amúgy nekem nagyjából egy álló hangfal sem tetszik, szólhat bárhogy, meg az összevissza szín/forma
a hangfal az fekete, téglatest forma és a magassága 2-2,5x annyi mint a szélessége. a többi csak buziskodás 😁
ja és 20cm feletti a mélynyomó....
én 96-ban megtaláltam a tuti szettet azóta azt hallgatom sajna a gyári mély habszéle kihalt és hiába kértek el egy szatyor pénzt a javításért egy rakat fos lett utána a hangzás, aztán haver adott helyette 2db 25-ös mélyet és azóta ismét teljes a boldogságom
az erősítőben ki kellene cserélni a kondikat mert lett egy minimális kis alapzaj az elmúlt szűk 30 évben de együtt lehet még élni vele, plusz a balance potit ki kellett kötni mert valamiért szar lett hiába lett kitakarítva tekergetés nélkül is változtatta az ellenállását aztán olyan lett a hang mintha hintalovon lett volna a hangfal 😆
ezekre a kis szériás csicsás vackokra tényleg van igény - pont, mert "kis szériás csicsás vackok" és ugye ez kell az újgazdagnak, nem a "tucat" 🤣
ami a gyárban elkészül 3 óra alatt ő avval szarozik 3 napig
most azért ha hozzáteszi a 3 napi bért már kurva drága a cucc....
végülis ezek az audiózakkantak maguk kérik az extrém lehúzást, ki kell elégíteni az igényüket
olcsóbbnak biztos olcsóbb ha a munkaidejét nem számolja és a kommersz cuccoktól ha szerencséje van még jobb is lesz
nekem elég bolt egyszeri beszopódás a kisiparral azóta ezeket figyelmen kívül hagyom
ellenben egy hangdoboz tervezés meg hangváltó tervezés egész más dolog, de hangszórót venni kell, kis szerencsével lehet kapni keveset használtakat( mert valami buzi vájtfülűnek nem tetszett a hangfalban) viszonylag olcsón
Nekem is volt ilyen hangszóró gyáros ismerős. Maga öntötte a kosarat, ragasztotta a mágnest, meg csinálta a membránt is és sok pénzért vették tőle az audiófilek. Nem mondom ügyes volt a csávó, de kb. annyival volt jobb szerintem a videoton hangszórómhoz képest, hogy nem ferrit hanem neodium mágnest használt, és ferrofludot is belelocsolt a tekercsbe.
Na ezen csodálkozom,............. 🤣