Egyik sem mondta, hogy milyen rettenetes volt.
A legdurvább eddig aki azt mondta 1 hétig magas láza volt
ÉN TOVÁBBRA SEM TUDOK OLYANRÓL AKIT KÜLÖNÖSEBBEN MEGVISELT VOLNA EZ A VÍRUS ÉS TOVÁBBRA SINCS OLYAN ISMERŐSŐM KÖZEL ÉS TÁVOL SEM AKI EBBE HALT VOLNA BELE
Aztán a szomszéd meg ugyanabból a házból(mivel ő is ott lakik ) vitte a gyereket suliba majd ment dolgozni
Aztán az idősávoknak is kb. semmi értelme sem volt legfeljebb annyi, hogy azzal kilőtték az üzletek délelőtti forgalmát, a délutánit meg csak 3-ig engedték, mert negyed négytől már fertőzött a vírus
A mostani "teljes" bezárás is kizárólag azokat a szerencsétleneket érintette ahol egyébként sem fordul meg egész nap annyi ember mint egy élelmiszer multiban 1 óra alatt.
persze azok minden olyat árulhattak amit a bezárásra kényszerített boltok is árulni szerettek volna
Tetszik még az az intézkedés is, hogy 18 év alatt nem kell semmiféle oltottsági igazolás mehetsz, moziba, állatkertbe vagy étterembe ebédelni
Hisz mint tudjuk 18 év alatt a vírus nem fertőz
Aztán boltba mehet oltott-oltatlan is tehát lehet vegyes a társaság, de étterembe már nem
Ezzel ki basznak az egyébként is alaposan kivéreztetett vendéglátózással is
Ott ücsörög a telephelyszomszéd a lépcsőn, kv-ni szeretett volna bejutni(ott szokott)
Mondom te mi a faszt ücsörögsz itt a lépcsőn?
Aszondja - nem mehetek be
Mondom miért
- mert vannak bent 3-an
mondja is,hogy ezek tiszta hülyék
Amikor 10 ezer napi fertőzött volt meg 300 halott akkor 8-an 10-en is bent lehetett lenni a kisboltba
Most amikor már alig van fertőzött meg csökken a halálozás nem lehet bemenni
Logikát, észerűséget teljesen mellőzve
le is térdelt a mami, hozzátenném 76 éves volt
lehet csak 40 lett volna akkor még ezt a mentalitást is túléli